cége
cége: folyókba, patakokba a halfogáshoz épített rekesztés. Legegyszerűbb formája a Székelyföldön ismert, ahol a patakokba kövekből V alakú alacsony gátat építenek, ennek nyílásába (kapu) → bocskorvarsát, esetleg csak rőzsecsomót helyeznek s gübülőrúddal űzik a halat a cége szűk kapuja felé. A cégevel azonos rekeszték a Lápos völgyében a gerdus, amelynek a nyílásába teszik a → szelepet. Készíthetik a céget a víz folyásirányába merőlegesen levert karókból, lécekből, sövényből is. Ennek a nyílásába zsákforma gamzsahálót fektetnek. A háló nyílását katucsfa tartja szabadon (Bereg). Az ungi Tiszaháton a karókból készített ilyen rekesztés a → gereggye, amelynek a nyílásához épített állványról (kullogó) → szákkal emelik ki a halat. Hasonló ehhez az ormánsági lésza. Ennek a kapujában cölöpépítményszerű góréról emelőhálóval (butyka, merétő, szák) halásznak. A háromszéki lesdü V alakú sövénykerítés, ennek a nyílásába télen léket vágnak, s a halász faállványról (ülés) pércákkal (emelőhálóféle) meríti ki a vízből a halat. A Komárom vidéki cigány cége könyökformában többszörösen megtört nádfalazat a nyílásába helyezett zsákszerű hálóval. A 13. sz.-tól kezdve a magyar halászatban nagy szerepet játszott a szégye, szögye, amely cölöpökből készült, vesszővel átfont erős rekeszték volt. Főleg nemes halak (viza, tok) fogására használták. A kapujában csónakról nagyméretű hálókkal fogták ki a zsákmányt. Két oszlopsort párhuzamosan is leverhettek. Az alsón kaput hagytak, hogy a halak a szégyébe úszhassanak. Halászat idején a kaput elzárták s a halakat kihalászták. A 15–17. sz.-ban a szégyéket a szégyemester utasítása szerint a jobbágyok (szégyejobbágyok) közösen építették, s ezért abrak (élelem) járt nekik. Kisebb szégyét a Latorca mentén még századunk elején építettek s nyílásában emelőhálóval (szák) fogták a halat. A Szamoson a szégyét zsallónak nevezték, amellyel az egész folyómedret átfogták s ezzel a hajózást is akadályozták. A szamosi zsallók lerombolását 1771-ben mondták ki. A földesúr tiltotta a szégyék előtt a bónéval, → gyalommal való halászatot, nehogy a tok, a viza illetéktelenek zsákmánya legyen. A szégyébe került harcsa ellenben a halászoknak jutott (Sajókesznyéten, 1689). A cége és a szégye ugyanaz a halászati terminológia, s valószínű, hogy szerb-horvát eredetű nyelvünkben. Cégeszerű halfogó rekesztékeket azonban a magyarság már az ugor korban ismerhetett. A cégék a Kárpátok román, ukrán, szlovák, lengyel lakossága körében is ismertek. Szégyéket a szerb, román és bolgár halászok is építettek. Az ormánsági lészák és górék analógiái a Száva mentéről ismertek. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Jankó János: A magyar halászat könyve (Bp.–Leipzig, 1900); Sztripszky Hiador: Adatok Erdély őshalászatához (Népr. Ért., 1902); Takáts Sándor: Emlékezzünk eleinkről (Bp., 1929); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966).
Székely cége (19. sz. második fele)
Górén ülő halász (Szaporca, Ormánság)
Lesdü a hozzá tartozó üléssel (Feketeügy mente, v. Háromszék m.)
Gunda Béla
