csaplár, csapláros, csapos
csaplár, csapláros, csapos: a földesúr vagy a város saját kezelésében tartott kocsmájában, azaz csapszékében meghatározott évi bérért vagy kommencióért alkalmazott borkimérő. Mivel nem foglalkozott nagybani eladással, csak kis mértékekkel (kupa, pint, icce, meszely) árulta a bort, ezért iccésnek, iccés kocsmárosnak is nevezték. A városi csaplárokat → borbírók fogadták föl. Esküt kellett tenniük, hogy „igaz mértékkel” (hiteles) mérnek, a bort nem tékozolják, vizezik; általában hűségesen kezelik a rájuk bízott mennyiséget. A csaplárok a bort mindig seprősen vették át a borbíróktól, a seprőt (→ borseprő) azután eladták az égettboros asszonyoknak. A csaplárok január elején számoltak el évi gazdálkodásukról. A kiadások között szerepelt a → töltelékbor ára, a seprőre számított mennyiség, a bor szállítását végző szekeresek, korcsolyások (borkorcsolya) által elfogyasztott borok, az ivóedényeket készítő fazekasoknak járó fazekasok meszelye, a hordók, kádak és egyéb javítások költségei, a → bitang bor és az esetleges károk. A csaplárok hitelbe csak 1 pint bort adhattak, azt is csak zálog ellenében. Az elszámolás után az elmért borok mennyisége szerint állapították meg a csaplár hasznát, ami a konvención felüli pénzjáradék volt. (→ még: kocsma, → kocsmálás. → kocsmáros). – Irod. Zoltai Lajos: Debreczen a török uralom végén (Bp., 1905); Szabó Kálmán: Kecskemét szőlő- és gyümölcstermelésének múltja (Kecskemét, 1934).
Égető Melinda
