csizmadia és a disznó, a
csizmadia és a disznó, a: név- és → mesterségcsúfoló, → falucsúfoló. Az egyszeri csizmadiát Györgynek hívták. A malaca mikor a csordáról hazafutott, mindig azt visította: Gyuri, Gyuri. A csizmadia haragudott rá, hogy miért nem hívja őt a tisztességes nevén, ezért megleste, s mikor a malac szaladt be visítva a kapun, fejbevágta. A malac nyomban fölfordult, azt hörögte, hogy: György, György – és ki is adta a páráját. Az ember elégedetlenkedett, amiért a malac csak a másvilágon vette észre, hogy őt Györgynek hívják (AaTh 1322A*). Az egész magyar nyelvterületen ismert tréfás mese. A malac visítása, ill. hörgése ismeretes → hangutánzóként is. – Irod. Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957); Kovács Ágnes: A rátótiádák típusmutatója (Bp., 1966, MNKF 3.).
Kovács Ágnes
