Csont? – Leves, csont–hús, gulyás–paprikás
Csont? – Leves, csont–hús, gulyás–paprikás: Nagy közösségekben, pl. kaszárnyában, favágó munkások között, este elalvás előtt szokásos mesemondás alkalmával az első mese befejezése után, az újabb mese megkezdése előtt megszólal a mesemondó: – Csont?, a hallgatók rámondják – Leves. Ha kérdésére már csak néhány vagy egyetlen hang sem válaszol, jele, hogy a hallgatók elaludtak, abbahagyja a mesemondást. Ha a sötét hálóhelyiségben már nagyon sok a gyanús csend, a meséből is kiszól, s csak ha meggyőződött róla, hogy a jelenlevők mindnyájan figyelnek, folytatja a mesét. Hasonló szokásról tudunk a románoknál. Ők is a magyar szavakat használják, O. Bîrlea szerint a szokást hihetőleg az egykori közös – osztrák-magyar – kaszárnyákban tanulták. A. Felice francia párhuzamot említ. A mayuni (Loire menti) kosárkötők, a Maros-völgyi havasi favágókhoz hasonlóan este munka után körbeülik a mesemondót, s az mielőtt hozzáfogna, megszólal: – Cric! mire a hallgatók válaszolnak: – Crac! – jeléül annak, hogy várják a mesét. – Irod. Béres András: Mai mesélő alkalmak (Ethn., 1955); Dégh Linda: Märchenerzähler und Erzählgemeinschaft (Berlin, 1962); Balassa Iván: Karcsai mondák (Bp., 1963; UMNGy XI.); Erdész Sándor: Az öreg festő. Eredeti népmesék Nyírvasváriból (Nyírbátor, 1963); Bîrlea, O.: Antologie de proză populară epică (I–III., Bucureşti, 1966); Faragó József: Kurcsi Minya havasi mesemondó (Bukarest, 1969); Katona Imre: A népi epika újkori átalakulása egy társadalmi csoport körében (MTA I. Oszt. Közl., 1970).
Kovács Ágnes
