Dunántúli Tudományos Intézet, MagyarTudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete: a Dunántúl, elsősorban D- és DK-Dunántúl természetrajzi és történeti kérdéseit kutató tudományos intézet. A Pécsről Kolozsvárra költöztetett egy. (1940) tudományos munkáját pótlandó 1943-ban kultuszminiszteri rendelet hívta életre. Szervezője és első ig.-ja Szabó Pál Zoltán geográfus volt. A II. világháború után a Dunántúli Tudományos Intézet az Oktatásügyi Min. főhatósága alá került. 1955 óta a munkáját már korábban is ellenőrző MTA-hoz tartozik. Munkatársainak száma 1944-től (4 fő) folyamatosan emelkedett. 1970-ben 5 földrajz-, 6 történészkutató és egy etnográfus tudományos munkatárssal dolgozott. Az intézet létszáma a kisegítő személyzettel együtt 20 fő volt. A Dunántúli Tudományos Intézet fő kutatási területei a természeti földrajz, a gazdasági földrajz és a történetkutatás (ipartörténet, várostörténet, bányatörténet, mezőgazdaságtörténet, magyar-délszláv művelődéstörténeti kapcsolatok). A Dunántúli Tudományos Intézet évkönyve Értekezések címmel 1958-tól jelenik meg. Kiadja a Dunántúli Tudományos Gyűjtemény című sorozatot (1955–; Series Geographica és Series Historica) és a Közleményeket (1967–). A Dunántúli Tudományos Intézet munkáját szervezett külső munkatársi hálózat segíti. – Irod. Babics András: A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézetének huszonöt éve (Bp., 1968).
Kósa László
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.