dus, duss, duska, dusozás, dustánc, tus, tuska, tustoló, tustnóta
dus, duss, duska, dusozás, dustánc, tus, tuska, tustoló, tustnóta: 1. társas összejövetelen áldomásiváskor elhangzó köszöntő vagy → ivónóta. A szláv eredetű dus szó időben és térben alaki, jelentésbeli változáson ment át. Korábbi jelentései: áldomás, dáridó, serleg, ill. valakinek üdvösségére, egészségére ürített pohár, az italnak egy hajtásra való kiivása. Áldomásivás jelentése összetapadt a hozzá kapcsolódó ének fogalmával. A népnyelvben keveredett a német eredetű Tusch (ünnepi zene) szóval is. Utóbb e dus szót általában áldomásivás, köszöntés, asztali nóta, lakodalmi nóta és ivónóta jelentésben használták. A két utolsó háromsoros szerkezetű változatcsoport, rendszerint → bordal- és ivónóta-szöveggel. Többnyire a hangulat tetőpontján, szertartásosan éneklik. Legtöbb adat lakodalmi előadására van: a vőfély felszólítására a vendégek egyenként a násznagy elé állnak és kezükben tele pohárral, zenekíséret mellett éneklik a dus valamely szakaszát (Bor, bor, bor, Nincsen olyan bor; Tűz, tűz, tűz, Nincsen olyan tűz; Víz, víz, víz, Nincsen olyan víz...), ezután koccintanak, isznak, sorra felköszöntik az idősebbeket. A szokás neve dusolás, dusollás, az énekesé dussoltató, tustoltató stb. A szegedi tustnóta más (Szép állat a liba...), de hasonló módon éneklik. Az ormánsági tus többféle bordal és ivónóta (Először szólt az Úristen: kedves fiam, Noé; Jó bor, jó egészség...) elnevezése. Helyenként a → katekizmusi éneket hívják Jézus tustjának. A lakodalmi dust a hasonló szerkezetű és szerepű ún. verses ábécé (Ábécédé, megiszod-é; A, a, a, itt a tele csutora...) is helyettesítheti. – 2. az → ugrós táncfajta fejlett, rábaközi altípusa. Ma már többnyire indulózene kíséri. Kötetlen szerkezetű férfiszóló és páros változatai mellett főként csoportos → menettáncként alkalmazzák. A tánc neve a duska (’áldomás’) és a tus (’zene’) szócsaládok jelentéskörének keveredésével és a tánchoz való kapcsolódásával keletkezhetett. (Dus a D-Dunántúlon ’ivó-nóta’; dusolás: a Bakony vidékén a ’zenészek táncos pénzgyűjtése’; dus a Rábaközben a ’zenészektől külön rendelt és megfizetett tánc’). (→ még: mars, → tustoló) – Irod. Kaposi Edit–Maácz László: Magyar népi táncok és táncos népszokások (Bp., 1958); Lajtha László: Dunántúli táncok és dallamok (I., Bp., 1962); Martin György–Pesovár Ernő: Determination of motive types in dance folklore (Acta Ethn., 1963); Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok (I–IV., Bp., 1970).
Katona Imre–Martin György
