énekes koldus
énekes koldus: hivatásos énekesek kéregetésből élő típusa; általában bánatos hangulatú énekek hatásos előadásával indítja könyörületre hallgatóit. A középkori → énekmondók és koldusdiákok típusrokonai. Oláh Miklós Hungáriája (1531) említi őket először: az Arad megyei Simánd község lakói koldulással és énekléssel tartották fenn magukat. Az énekes koldusok testi fogyatékos, társadalmilag deklasszált emberek voltak. Hétköznapokon meghatározott, de elég tágas körzetben házaltak, többnyire kísérő is volt velük, esetleg kordén tették meg a nagyobb távolságokat. Ünnepi alkalmakkor (mise, egyházi ünnepek, búcsú, vásár stb.) a sokadalmakat keresték. Házakhoz is eljártak pl. névnapot, karácsonyt, újévet stb. köszönteni, de a nyilvánosságot jobban szerették. Némelyikből templomi vagy búcsús → előénekes, ritkábban vándor → históriás vagy ismert nótafa lett. A többség megmaradt a hagyományőrzés szintjén, olykor meglepően régi énekeket tartottak fenn. Többféle igénynek is igyekeztek megfelelni, ezért énekkincsük összetett, vegyes, a koldusének fogalma több értelmű. Az → előadáshoz zenekíséret is járulhatott. A koldusének különféle paródiái elsősorban az énekes koldusokat veszik célba. (→ hadirokkantvers) – Irod. Sztripszky Hiador: Igricek, énekes koldusok (Ethn., 1908); Takács Lajos: Históriások, históriák (Bp., 1958).
Katona Imre
