Fanyűvő, Vasgyúró, Kőmorzsoló
Fanyűvő, Vasgyúró, Kőmorzsoló: mitikus emberfeletti lények, mesealakok, → Fehérlófia cimborái (Thompson Motif Index: F 601); egyes változatokban Fanyűvő a hős neve vagy erejének dokumentuma: út közben fákat dönt ki tövestől. Más változatokban a harmadik társ Hegyhengergető (Hegygörgető, Hegyforgató, Hegytoló, Hegygyúró, Hegycsináló, Hegyhányó, Hegytaszigáló), ritkán Kőtörő, Kőgyúró, Rézvágó, két változatban Hídrakó (hosszú szakálla a híd a folyón). Fanyűvő (néhol Fagörbítő, Fahorgasztó, Fahajtogató, Fatörő, Faroncsoló, Fafaragó, Faegyenesítő, egy változatban Nyírfanyűvő) gyakran nem név, hanem attributum, olyan emberé, aki úgy nyűvi az erdő fáit, mint az asszonyok a kendert; ugyanígy Vasgyúró: olyan ember, aki úgy gyúrja a vasat, mint az asszonyok a kenyértésztát, Kőmorzsoló pedig olyan, aki lisztté morzsolja a sziklát. A nevek az újabb változatokban olykor családnévként használatosak, s a rendkívüli erejű mellékalakok bemutatkoznak: Fanyűvő János, Vasgyúró Laci, Kőmorzsoló Péter. A három alak néhol óriás, a legtöbb változatban azonban erről nem esik szó, a mesemondó láthatólag normális méretű, de gigászi erejű embereknek képzeli őket. Alakjuk a 301B mesetípushoz kötöttén az egész magyar nyelvterületen ismert, de ismeri őket a régi indiai irodalom is, és Európa minden népe a maga nyelvére lefordítva sajátos tevékenységüket. A három rendkívüli cimboráról és a rájuk sokban emlékeztető öt csodálatos útitársról (→ Nagyehető, Nagyiható, Nagyfázható, Nagyhajigáló, Nagyszaladó), valamint a valószínűleg ugyanide tartozó három mitikus kutyáról (→ Messzehalló, Messzelátó, Földneheze) modern, elemző tanulmány még nem készült sem magyar, sem nemzetközi vonatkozásban. – Irod. Benfey, Th.: Menschen mit den wunderbaren Eigenschaften (Kleinere Schriften zur Märchenforschung, Berlin, 1894); Tompson St.: The Folktale (New York, 1946); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I., Pécs, 1957).
Kovács Ágnes
