földimogyoró
földimogyoró: 1. (gumós vagy mogyorós lednek) (lat. Lathyrus tuberosus) gumóit kiássák, az eke után a barázdákban összeszedik és nyersen, ritkábban (a baranyai pásztoroknál) sütve fogyasztják. Fogyasztása a Mezőségtől az Őrségig elterjedt, de napjainkban már csak a gyermekek csemegéje. A szántásból hazatérő apa gyermekeinek kedveskedik földimogyoróval. 18. sz.-i botanikai munkáink szerint is nyersen, főzve, sütve fogyasztják. K. Mátyus István Erdélyben szerzett tapasztalatai nyomán elmondja, hogy parázs alatt megsütve vagy megfőzve, fekete bőrét levonva sokaknak kedvenc csemegéje. A főzve fogyasztott földimogyorót a 18. sz. végén Debrecenből említik. A szepesi szászok, szlovákok, románok, kárpáti ukránok, krimi tatárok s más népek szintén fogyasztják. – Irod. K. Mátyus István: Ó- és új diaetetica... (I–VI., Pozsony, 1787–1793); Rapaics Raymund: A kenyér és táplálékot szolgáltató növényeink története (Bp., 1934); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966). – 2. (lat. Arachis hypogaea) amerikai mogyoró: a legértékesebb hüvelyes növények egyike, olajnövény, édesipari alapanyag. Nagyobb területen Baja, Kiskunhalas, Szeged, Hódmezővásárhely és Mezőhegyes környékén termesztik. Neves termesztői a medgyesegyházi bosztányosok (zöldségkertészek), akik a szántóföldi zöldségtermesztés módszereivel termesztik. Őshazája Brazília. Európában a 19. sz.-ban jelent meg először Spanyolo.-ban. Hazánkban állami támogatásra az 1930-as években a Szegedi Kísérleti Intézet kezdte meghonosítani. Termesztésének természeti feltételei a D-Alföldön adottak.
Földimogyoró
Gunda Béla–Kósa László
