füljegy
füljegy: a szarvasmarha és a juh – ritkábban a ló és sertés – fülén vágással, csipkézéssel vagy lyukasztással a tulajdon vagy évjárat megjelölésére használt legrégibb és leggyakoribb jelzés. Késsel vagy erre a célra szolgáló lyukasztó vagy csipkéző vassal, az első tavaszi kihajtást megelőző bilyogozással (→ bélyeg) egyidejűleg veszi a tulajdonos jegyibe a jószágot. A jobb és bal fülön egyaránt alkalmazott 12–14 fő változatának külön-külön neve van, sőt a rovásírás tízes és százas jeleihez hasonló kombinációk szerint 1–199 számig a dunántúli és D-alföldi uradalmi állattartásban évjárat megjelölésére is használatos volt. A magyar és román állattartásban használt füljegyek nemcsak alakilag, hanem egyes esetekben tükörszó formájában is megegyeznek. A füljegyek nemzetségen és családon belül a magyarságnál és az erdélyi románságnál egyaránt nemzedékről nemzedékre öröklődtek. A füljeggyel való tulajdonmegjelölés használatos szerte Európában. (→ még: jószágjegy) – Irod. Péterfi Márton: A páringi juhászat (Népr. Ért., 1905); Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás (Bp., 1909); Szabó Kálmán: A jószág jegye és billege Kecskeméten (Népr. Ért., 1932).
Birkafüljegyek: 1. kerekfal forma, 2. csípés, 3. ájos, 4. csonka, 5. rótt, 6. likas, 7. hasított, 8. jobb fülén csonka, mellette két lik, alul három csípés, bal fülén felül egy kerekfal forma, egy csípés, alul egy lik és egy rovás (v. Csík m.)
Birkafüljegyek. 1. bal ferde, 2. jobb ferde, 3. bal előlvettes, 4. jobb hátulvettes, 5. bal dupla elővettes, 6. jobb likas, 7. dupla elővettes (Szentgál, Veszprém m.)
Békés vármegyei füljegyek
Fül- és orrjegyek a Hajdúságból és Nagykunságból
Szeged vidéki füljegyek
Balogh István
