gémeskút
gémeskút: a legelterjedtebb kútszerkezet a magyar nyelvterületen. A földbe ásott kútgödörből a kétkarú emelő elvén működő szerkezet emeli ki a vizet. Részei: a földbe mélyített ágas (gyakran élő fából kialakítva), melynek villásra vagy csapoltra kiképzett végébe vastengelyt erősítettek, e tengelyen forog az emelő szerepét betöltő gém (Csallóközben: sujtó; a Kisalföld É-i részén: hankalék). A kútgödör fölé nyúló végére erősítik a vödörtartó rudat (ostor, kútostor; a Dunántúl nagy részén: sudár), amelyen az abronccsal erősített favödör függ. A vízzel telt vödör súlyának egyensúlyozására a gém másik végére kő vagy fatuskó nehezéket (koloncot) erősítenek. A legtöbb vidéken a gémeskutat az udvarban készítették, de több faluban vagy annak határában voltak közös használatú gémeskutak is. Nagyobb vízfogyasztású helyeken (pl. legelőkön) iker gémeskutat is készítettek, ahol a szokásosnál nagyobb kútgödörből két gémeskút segítségével merték a vizet. A gémeskút az egész magyar nyelvterületen elterjedt, sok helyütt a legutóbbi évtizedekig az egyetlen vízhúzó szerkezet volt. Uralkodó kúttípus volt egész Közép- és K-Európában. Neve: gémeskút (általános és leggyakoribb), csigáskút (a Dunántúl Ny-i és D-i részén), nyilas kút (Szlavóniában), komponás kút (Erdélyben). (→ még: jeladás kútgémmel) – Irod. Pálos Ede: A Rábaköz és Győr vidékének népművészete (Népr. Ért., 1911); Cs. Sebestyén Károly: A magyar gémeskút (Szegedi Füzetek, 1934); Tálasi István: Itatók és itatás a Kiskúnságon (Népünk és Nyelvünk, 1936); Fehér Gyula: Kutak a Körös Kissárrétjén (Ethn., 1938); Ujváry Zoltán: Források és kutak a zempléni hegyvidéken (A Herman Ottó Múz. Évkve, 1969).
Közös kút a falu alatt (Fornos, v. Bereg m.)
Gémeskút (Mátravidék)
Gémeskút (Tiszaigar, Szolnok m.)
Füzes Endre
