gombászás
gombászás: gombagyűjtés. Erdős vidéken, nagyobb kiterjedésű réteken még napjainkban is sokfajta gombát gyűjtenek, amelyeket főleg frissen elkészítve fogyaszt a falusi nép. A napon, kemencében szárított gombát télire teszik el. Már K. Mátyus István körültekintő részletességgel ismertette a gombák gyűjtését és fogyasztását. A nyári szarvasgombáról (lat. Tuber aestivum) elmondja, hogy a Csiki- és a Gyergyói-havasokban a szarvasok ’kivakarásai’ és a disznók ’feltúrásai’ helyén keresik, hasonlóan mint Cseho.-ban és Sziléziában. A szepességi pásztorok és favágók mezítláb, bottal a kezükben csoszogva járnak, a csupasz talpukkal megérzik a mohás talajban a szarvasgombát, amelyet botjukkal kikaparnak. A bakonyi gombagyűjtők két-, háromágú bottal keresik a fű között, az avarban a gombát. A moldvai magyarok, a Bakonyban, Somogyban, az Ormánságban, Szlavóniában a közönséges laskagombát (lat. Pleurotus ostreatus); a gévagombát (lat. Polyporus sulphureus), a pesztericét (lat. Polyporus aquamosus) termő odvas fatörzset, korhadt tuskót hazacipelik, s a kertben árnyékos helyre téve, félig földbe süllyesztve időnként öntözik, hogy minél gyakrabban legyen friss gomba a háznál. Az egyes családoknak megvan a hagyományos gombászóhelye. Ahol valaki gombászás alkalmával edényét, valamelyik ruhadarabját földre helyezte, ott nem illik másnak gombát gyűjteni. Egy-egy faluban gyakran 10–15 fajta gombát is számon tartanak és gyűjtenek. (A beregi Dercenben a következő gombákat gyűjtik: barna tinó, bokros, csúszó, fehér tinó, fingó vagy füles, galamb, keserű, mogyoróajja, picerke, szarvas, szilvafa, talló, tinó, tövis, tyúk és vereshátú gomba.) Vannak gombák, amelyeket egyik vidéken ehetőnek, a másikon ehetetlennek tartanak. Csíkban a bimbós pöfeteggombát (lat. Lycoperdon perlatum) nem eszik, de Marostordában már fogyasztják. A közönséges keserűgombát (lat. Lactarius piperatus) Ny-Mo.-on nem kedvelik, de az erdélyiek sütik-pirítják. A székely pásztorok felhevített kőlapon, a tűzhely forró hamujában juhtúróval meghintve sütik a keserűgombát. K. Mátyus István a havasalji székelyek kedvenc eledelének mondja a laskagombát. Zemplénben a gyenge taplógombát (lat. Fomes fomentarius) is megeszik. A palócoknál a gombaleves karácsonyesti böjti eledel. A beregi magyarok jellegzetes étele a káposztával főzött gomba. Itt a besózott vagy almaecettel leöntött keserűgombát kis hordócskákban télire elteszik. Az erdélyi magyar és román juhászok a keserűgombával tejet oltanak. A gombagyűjtés jelentőségére utal, hogy a 17. sz.-ban a munkácsi uradalom jobbágyai komlót, mogyorót, vadgyümölcsöket és gombát tartoztak szedni s részben aszalva beszolgáltatni. – Népünk gombafogyasztása K- és Közép-Európa gombafogyasztó területébe tartozik. Sok és sokfajta gombát fogyasztanak a szláv, a román népek, akik a gombafogyasztás terén élesen elkülönülnek a németektől és skandinávoktól. Németo. belső területein még századunk elején is megvetették a gombát, s a németeknél csak a szlávokkal és román népekkel érintkező területeken terjedt el fogyasztása. Az itáliai kolostori konyhának nagy szerepe volt a gombafogyasztás elterjesztésében. – Irod. K. Mátyus István: Ó- és új diaetetica... (II., Pozsony, 1787–93); Vajkai Aurél: A gyűjtögető gazdálkodás Cserszegtomajon (Népr. Ért., 1941); Bödei János: Adatok Zalabaksa gyűjtögető gazdálkodásához (Népr. Ért., 1943); Hensel, W.: Die Slawen im frühen Mittelalter (Berlin, 1965); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966); Gregor Ferenc: Magyar népi gombanevek (Bp., 1973).
Gunda Béla
