gulya
gulya: a falvaktól és városoktól távol eső → pusztai és hegyi legelőkön tavasztól őszig szabadon tartott és éjjel is kint háló bika-, tinó- vagy tehéncsapat. A fias tehenek bikával együtt járó csoportját anyagulyának, a bika nélkül tartott 1–3 éves üszők csapatát szűrgulyának, a tinókat és bikákat tinó- és bikagulyának nevezték. Pásztorainak neve → gulyás. A szó ismeretlen, talán kaukázusi eredetű, a magyarból a szomszéd népek nyelvébe is átszármazott. – Irod. Ecsedi István: A Hortobágy puszta és élete (Debrecen, 1914); Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Balogh István: Pusztai legeltetési rend Debrecenben a XVIII–XIX. században (Ethn., 1958–59).
Magyar gulya legel a Hortobágyon. A kép jobb szélén áll a gulyás
Balogh István
