gulyásdal, gulyásnóta
gulyásdal, gulyásnóta: a pásztordal válfaja, a gulyások életéről és érzelmeiről szóló, rendszerint első személyben előadott dal. A gulyások is zömmel átalakítás nélküli → népdalokat énekeltek, de a többi pásztorfoglalkozáshoz hasonlóan saját dalaik bizonyos mértékig elkülöníthetők. Egyik irodalmi előkép Mátyási József „Sorsával elégedő Gulyásnak pásztori Dallja” (röviden: Gulyásnóta) c. terjengős pásztoridillje 1823-ból (Nem bánom, hogy parasztnak születtem ...), mely széttöredezve és keveredve e ugyanakkor reálisabbá is válva egy évszázadon át fennmaradt. Egyik részletét Petőfi is felhasználta a János vitézben (Ha látom a fergeteg elejét ...). Idill népi eredetű golyásdalokban is előfordulhat (Hortobágyon kivirult az ibolya ...), bár jóval ritkábban s rendszerint → szerelmi dalokkal (Este van már, besötétült a puszta ...) összefonódva. Magabiztosságban rokon hangvételűek az egyes pásztorfoglalkozások közti vetélkedők gulyásdalbeli jelentkezései (A gulyás se hagyja magát ...). Új színt jelentenek és kevésbé éles megfogalmazásuk ellenére is az → agrármozgalmi dalok egyes csoportjaira emlékeztetnek a pásztorhierarchián belüli (Esteledik, alkonyodik ...), továbbá a pásztorok és a gazdák közötti (Bánatosan bőg előttem a gulya ...) ellentétek ábrázolásai. A jószág elvesztéséről szóló epikolírai dalok (Ellopták a tinó anyját ...) súrolják a → betyárdalok és a → betyárballadák határát; némelyiket idilli hangulatú kép vezeti be (Ha fölülök a bugaci halomra ...), így az → ellentét kétszeres hangsúlyt kap. A gulyásdalok kétarcúak: a jó legelő és kedvező idő (Amoda le hármas halom; Debrecennek van egy vize ...), ill. a szárazság és a legelőhiány (Kiszáradt a tóbul mind a víz, mind a sár; Nem akar a tehéngulya legelni ...) szerint váltanak át. A gulyások gondjaira bízott jószágok ábrázolása nem oly árnyalt és gyakori, mint a → csikósdalokban, de hasonlóképpen emberies jellegű (Szilaj a babám gulyája, nem jár az a más kútjára ...). – Irod. Ecsedi István–Bodnár Lajos: Hortobágyi pásztor- és betyár-nóták (Debrecen, 1927); Mészöly Gedeon: Mátyási József és „Kalász-kaparék”-ja (Népünk és Nyelvünk, 1931).
Katona Imre
