gyökérásó
gyökérásó: A cipszer származású vándor kereskedő (ném. Anzchenklauber), aki a Magas-Tátrában összegyűjtött gyógyfüvekkel és főleg gyógyhatású gyökerekkel házalt. A szepességi városokban és falvakban még a múlt század végén is gyakran feltűntek a gyökérásók. Árujukat jellegzetes széles kézikosarakban a Mátra, a Bükk vidékéig is elhordták. A gyökérásók árulták az enciángyökeret (lat. Gentiana radix), amellyel a borókabogyóval, az ezerjófűvel együtt a házi pálinkát ízesítették. Keresett füvük volt a kapotnyak (lat. Asarum europaeum), amelyet a háziasszonyok a frissen fejt tejbe tettek, hogy vastagabban vesse fel a tejszínt. A virágkedvelőknek havasi gyopárt, gyökeres virágokat, fiatal fenyőket hoztak, amelyek a lőcsei kertekben napjainkig díszlenek. A Szepességbe a Lengyel-Tátrából is átjártak a gyökérásók, akik a Zingiber officinale gyökerét „krakkói gyömbér” néven borsos áron adták el. A gyökérásók vevőiket hajmeresztő történetekkel szórakoztatták, s így hozzájárultak a szájhagyományok, a mondák terjesztéséhez is. Mikszáth Kálmán egyik regényének (Kísértet Lublón) témája is kedvenc mondáik közé tartozott. A gyökérásókat a Magas-Tátrából említi már a Magyar Simplicissimus (1683) és a 18. sz.-i szepességi földrajzi irodalom is. Losonc környékén magyar és szlovák gyökérárusok a hetipiacokon és vásárokon napjainkig feltűnnek. – Vándor román gyökérárusokat ismerünk a Bihar-hegységből és más erdélyi területekről. A vándor román gyökérásók az I. világháború előtt eljártak a magyar Alföldre is. A békési parasztok még emlékeznek a tájuggyökeret (lat. Helleborus purpurascens) áruló román gyökérásókra. Ezt a gyökeret a beteg disznó fülébe, a ló szügyébe húzták. Gyökérásókat ismerünk az osztrák és svájci Alpokból. (→ még: édesgyökér) – Irod. Lipták Jenő: Heilfaktoren der Hohen Tatra in den vergangenen Jahrhunderten (Die Karpathen, 12. Késmárk, 1936); Gréb, J.: Zipser Volkspflanzen. Ihre Namen und Rolle in unserem Volksleben (Késmárk, 1943); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966).
Gunda Béla
