hagyásfa
hagyásfa: hasznos gyümölcsöt termő fa (vadalma, vadkörte, berkenye, som, szelíd gesztenye, mogyoró stb.), melyet erdőirtás alkalmával meghagynak, hogy a szántóföldeken, legelőkön, utak mentén, mezsgyéken tovább teremjen. A hagyásfákat a napfény jobban éri, más fák nem nyomják el őket, a lombjuk alatti földet a pihenő állat megtrágyázza, törzsüket simára dörzsöli, s így a kártevő rovarok elpusztulnak. Mindezek következtében a hagyásfa gyümölcse élvezhetőbb lesz, mint azoknak a vad fáknak a gyümölcse, amelyek a sűrű erdőben növekednek. A hagyásfa gyümölcsét rendszeresen összegyűjtik. A Dunántúlon, a palócoknál, a Zempléni-hegyekben és a Székelyföldön főleg a legelőkön nagy számban találunk ilyen hagyásfákat. Gyakran még a falusi kertekben is meghagynak egy-egy hagyásfát. A hasznos gyümölcsöt termő erdei fák kivágását a 17–18. sz.-ban a székely falutörvények tiltották. A hagyásfákhoz különböző jogszokások fűződnek. A Hargita-hegységben, aki bő termést hozó vadalma- vagy vadkörtefát talál, de a gyümölcs még éretlen, a fa törzsét ágakkal, szalma-, vagy szénakötéllel körülköti, a fa tövéhez kőhalmocskát rak s ezzel jelzi, hogy a termés le van foglalva. Idegen utasok, vándorjuhászok, borvizesek, fazekasok a szokásjog alapján azonban szabadon szedhetnek egy keveset a megjelölt fák gyümölcséből. A Kisalföldön a falu közös legelőjén álló vadkörtefákra ki-ki rávési a maga tulajdonjegyét, s ezzel jelzi, hogy igényt tart a fa gyümölcsére, de magát a fát nem vághatja ki. A hagyásfára tett tulajdonjegy csak a gyümölcs leszedéséig védi a fát, a következő évi termést bárki lefoglalhatja. Ha a hagyásfa a gazda szántóföldjén áll, akkor gyümölcse a föld tulajdonosáé, de az utas zavartalanul szedhet a termésből. A hagyásfák a Kárpátok szlovák, román, ukrán lakosai körében is ismeretesek. A Kaukázusban, Turkesztánban az erdőirtók egyes fákat szintén megkímélnek, helyben hagynak, s az ilyen hagyásfák a szántóföldön a települések közelében tovább teremnek, települések alakulnak ki körülöttük. A hagyásfa – a vad gyümölcsfákra tett tulajdonjegy tulajdonképpen a gyümölcstermesztés kezdetét jelzi – a mesterséges kiválogatás egyik formája. – Irod. Vavilov, N. I.: Wild Progenitors of the Fruit Trees of Turkestan and the Caucasus and the Problem of the Origin of Fruit Trees (Report and Proceeding of the IXth International Horticultural Congress, London, 1930); Rapaics Raymund: A magyar gyümölcs (Bp., 1940); Gunda Béla: Ancient hungarian survivals of land occupation (Acta Ethn., 1962); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966); Ikvai Nándor: Földművelés a Zempléni-hegység középső részén (Műveltség és Hagyomány, 1967).
Gunda Béla
