ínségeledel
ínségeledel: aszály, árvíz, háborús pusztítások, a tavaszi élelmiszerhiány esetén, a táplálkozás javítása céljából fogyasztott vadnövény. A feudális korszak ínségeledelei szomorú képet nyújtanak a parasztság táplálkozási nehézségeiről. A tatárok fogságából megszökött Rogeriust (13. sz.) a mezőségi Magyarfráta közelében őrölt tölgyfakéregből készült kenyérrel vendégelték meg. 1500-ból feljegyezték, hogy éhínség idején a magyarok tölgymakkliszt kenyeret ettek. 1718-ban Csíkszékbe Udvarhelyből hoztak cseremakkot, galagonyát, s a nép a megőrölt mogyorórügyet is ette. 1719-ben a csíki szegénység aratásig fát, szalmát, rügyet, makkot és dögöt evett. Ugyanekkor Háromszéken törökbúza „torsájának, berkenyefának gyümölcsiből sült máléval.., kételeníttetnek magokat tartani”. 1816-ban Erdélyben főkormányszéki rendeletben foglalkoztak azzal, hogy a szegénység a tölgy-, cser- és bükkmakkot miképpen használja fel eledelül, s az ide vonatkozó rendelkezéseket az egyházi szószékekről is tudtára adták a lakosságnak. Az 1700-as évek végén a Tisza mellékén sásgyökérből, bengyeléből készített lepénnyel éltek. A 19. sz. ínséges esztendeiben kenyérbe került a tarack, a moha, a szalma, az összeőrölt kukoricacsutka, a tölgymakk, a fűrészpor. Az 1863. évi aszályos esztendőben a Nagykunságban a búza, rozs konkolyos ocsúját őrölték meg, s darált fakéreggel, kukoricacsutkával keverve sütötték meg. Ami megehető zöldet talált a szegény nép, összeszedte s ételnek megfőzte. Göcsejben a szegénység összeőrölt hajdinapolyvát, bükkönyt, lenbugát, szőlőtörkölyt, galagonyabogyót, kukoricacsutkát kevert a kenyérlisztbe. Kenyér helyett ínségeledelként gyakran fogyasztották az Alföldön a sütőtököt. A 18–19. sz. fordulóján az ínség leküzdése miatt hatóságaink többször sürgették a burgonya termesztését. Hasonló ínségeledeleket említenek Európa más részéből is. Az erdei fenyő szárított kérgének lisztje nélkülözhetetlen ínségeledel volt Svédo.-ban és Finno.-ban. K-i lengyel területeken ínséges esztendőkben fogyasztottak egy páfrányfélét, s ették a szalmatetőn növő mohát is, amelyet előzőleg megtörtek. A lengyeleknél, fehéroroszoknál, románoknál éhínség idején a tarack megőrölt gyökeréből s más lisztes gumókból sütöttek kenyérfélét. A. Maurizio egyébként borzalmas képet nyújt a múlt századi lengyel és orosz parasztság ínségeledeleiről. Drámai írásban tárja fel az orosz éhínséget Lev Tolsztoj is. Az É-amerikai polgárháború idején könyv jelent meg az ehető, élvezhető növényekről, amelyek a szükséget szenvedő D-i államok számára nagy jelentőségűek voltak. Egyes növényeket (pl. palmetto-pálma) a nagyfokú fogyasztással ki is irtottak. Az éhség elviselését s az erővel való takarékoskodást segíti elő az alvás. Éhínség idején így próbáltak segíteni magukon az orosz parasztok. – Irod. Érkövy Adolf: Az 1863. évi aszályosság a Magyar Alföldön (Pest, 1863); Rapaics Raymund: A kenyér és táplálékot szolgáltató növényeink története (Bp., 1934); Maurizio, A.: Die Geschichte unserer Pflanzennahrung von den Urzeiten bis zur Gegenwart (Berlin, 1927); Györffy Lajos: A nagy ínség 1863-ban (Túrkeve, 1932); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966).
Gunda Béla
