jajnóta
jajnóta: lassú táncdallam, amely eredetileg 4 soros, izometrikus (azonos szótagszámú sorokból álló) 8 szótagos dallamokból alakul egyfajta variálási elv alapján: bővüléssel. A bővülés legfőbb módozatai: egyes szövegsorokat értelemnélküli szótagokkal – jaj, jajaja, csuhajja, trálálajlaj, dadadada, nenenejne stb. – egészítenek ki (leginkább a 2. és/vagy 4. sort); valamely szövegsor(oka)t vagy félsor(oka)t ismétlik. A szótagtoldással 4–7 soros, heterometrikus (eltérő szótagszámú sorokból álló) versszakszerkezetek jönnek létre: 8, 8 + 1(–5), 8, 8 + 1(–5); vagy 4 × 8 és 8 + 3 (5); vagy 8, 8, 6 (7, 8), 8, 8, 6 (7, 8) és í. t. A sorismétléssel 5–7 soros izometrikus 8, ill. 16 szótagos (két versszaknyi szöveggel) dallamversszakok keletkeznek. A dallam ezen kívül aprózással, ill. hang- és motívumismétléssel is bővülhet. A különböző bővülési-variálási módok többnyire együttesen fordulnak elő, de néhány dallamcsoportot (típust) meghatározott bővülési mód jellemez. Előfordulnak 2–3 soros alakok is, ezeknél valamely sor(ok) kimarad(nak), a 4. sor azonban sohasem. – A jajnóták kialakulásában és állandó átalakulásában döntő szerepet játszott a fejlett mezőségi (erdélyi) hangszeres tánczenei gyakorlat: ugyanis meghatározott, lassú táncokhoz kapcsolódnak. Tánc közben sokszor csak egy-egy ütemet, félsort énekelnek, vagyis a teljes dallamot ilyenkor csak a hangszeres előadás alapján ismerhetjük meg. – Elterjedési területe az egykori Szatmár, Szilágy, Alsó-fehér, Maros-Torda, Csík m. és különösen a Mezőség. A jajnóta ideiglenesnek szánt elnevezés. Kodálytól ered, ő választotta külön ezt a dallamcsoportot kéziratos rendszerezésében. A népi elnevezései: hajnali, cigántánc, hajnali csárdás, cigánykesergő stb., részben alkalomhoz kötődve (pl. a lakodalom egyes mozzanataihoz) ismeretesek. A jajnótak nagyrészt a régi rétegbe tartozó dallamokból – gyakran dudanótákból – alakultak ki, tehát a „régi stílus”-hoz kapcsolódnak („új stílusú” dallamok az érintett területen főként az utóbbi évtizedekben kezdtek elterjedni), bár ez a variálási eljárás – lényegében egyfajta előadási stílus – valószínűleg újabb jelenség. – Irod. Járdányi Pál: A kidei magyarság világi zenéje (Kolozsvár, 1943); Lajtha László: Újra megtalált magyar népdaltípus. Emlékkönyv Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára (Bp., 1943); Jagamas János: Beiträge zur Dialektfrage der ungarischen Volksmusik in Rumänien (Studia Memoriae B. Bartók Sacra, Bp., 1956); Martin György: A néptánc és népi tánczene kapcsolatai (Tánctud. Tanulm., 1965–66, Bp., 1967); Paksa Katalin: A „jajnóták” zenei világa (Népi Kultúra – Népi Társadalom, IX., 1977).
Károly S. László
