juhnyírás, birkanyírás
juhnyírás, birkanyírás: gyapjúnyerés céljából évente egyszer vagy kétszer végzett művelet, a juhtartás egyik fő haszonvétele. Az anyajuhokat, ürüket és kosokat tavasszal a legelőre kihajtás után, az időjárástól függően először május végén, másodszor július végén vagy augusztus elején nyírják. Az idei bárányok nyírása júniusban szokott lenni. A juhnyírást vagy maguk a gazdák, vagy – főleg uradalmakban – napszámban, vagy átalánybérért fogadott, hozzáértő nyírók (férfiak és nők) végezték. A juhász csak a juhokat terelte a nyíróhodályban vagy ideiglenesen felállított karámban a nyírók keze alá. A juhnyírás eszköze a → juhnyíró olló. A nyíró az állatot a fejénél kezdte nyírni, először egyik, aztán másik oldalon vágta le a gyapjút vagy szőrt, vigyázva, hogy a bőrt meg ne sértse és a bunda egy darabban maradjon. A juh farkán és farán levő csimbókos szőrt külön válogatták. A toklyó-, ürü-, meddő- és anyaszőrt külön-külön zsákba taposták, és a zsák száját bevarrták. A juhnyírás általában juhászünnep is volt. Az I. világháborúig a juhnyírást megelőzően a birkákat folyóvízben vagy tóban többször megúsztatták, hogy a szennyet és a zsírt a gyapjúból kiáztassák. – Irod. Tálast István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Nagy Ödön: A mezőpaniti juhtenyésztés (Ethn., 1938); Borzsák Endre: A meddőnyáj (Ethn., 1964).
Juhnyírás (Hortobágy)
Balogh István
