kásaétel

Full text search

kásaétel: kása-nyersanyagból főtt sűrű étel. Alapanyaga révén rokona a hígabb kásaleves, a kész étel halmazállapota alapján pedig a pépes ételek többi csoportjai. A néptáplálkozás sűrű kásaételei önálló fogások, a hús körítése a magyar parasztkonyhán egészen új. Míg az utóbbihoz rizst használnak, a kásaételt a helyben szokásos hazai nyersanyagokból, kölesből, árpából, hajdinából, kukoricából, ritkán búzából főzték. A kásaételek készítésmódjuk szerint három nagyobb csoportra tagolódnak. 1. Legelterjedtebb a vízben főtt kása, levét – elsősorban az Alföldön – zsírozzák is. Az ételt többnyire egyszerűen kásának, ÉK-Mo.-on – ahol a kása-nyersanyag neve is dara – darának, a kásalevestől megkülönböztetendő az Alföldön öregkásának, keménykásának nevezik. Tálalják zsírozva és zsítralanul tejjel. Az utóbbi esetben gyakran úgy rendezik el a tálon, hogy a kása közepére vagy köréje önthessék a tejet. E formában neve az Alföldön karimáskása, Erdélyben likaskása, lyukaskása. A kukoricából vízben főtt kása századunk elején sokfelé fontos reggeli étel volt. A K-i Felföldön ilyen árpakása hétköznapi főétkezésen is szerepel. Az erősen zsíros és húsos kásaétel hazája az Alföld. Ezeket itt kölesből, hagymás zsíron pirítva vagy zsíros lében, ill. kásából hússal főzik. Elkészíthetők lábosban és bográcsban egyaránt. Bográcsban valósítható meg legjobban az a kívánalom, hogy főzés közben ne keverjék, nehogy a kása összetörjön. Az edény mozgatásával forgatott kása a fordított kása. A húsoskása itt hagyományos étel. Legkedveltebb a juhhúsos kása és a kacsáskása (rucáskása), de készül ludaskása, ritkábban disznóhússal, tyúkkal főtt is. A hajdúkása a zsíros, húsos köles- (és egyéb) kása neve a Hajdúságot környező vidéken, főként az É-i és ÉK-i szomszédságban, ahol ez az étel ritkább, ünnepi forma. Más országrészeken a ’ludaskása’ csak a 20. sz.-ban, városi példa nyomán terjedt a parasztságnál, rizsből. A Dunántúlon pl. a lakodalmi étrenden, a tyúkleves húsával. – 2. Hántolt kásából és darakásából egyaránt készültek vízben főtt, liszttel sűrített kásaételek. Ezeket tálra öntve vagy kis darabokra szaggatva, az utóbbi esetben igen változatos ízesítőkkel tálalják. Gyakori a Dunántúlon (dödölle), a Ny-i (ganci, ganca) és a K-i Felföldön (zsámiska, dara), az Alföld középső vidékén (szuszogó). Századunkban a főétkezések egyik fogása készült még kölesből, árpából, hajdinából, kukoricából; a Dunántúlon a kásaételek az étkezések legkedveltebb változatai. – 3. Általános, de a vízben főtt kásaételnél ritkábban készített étel a tejben főtt kása, amelyet zsírosan, nagy ünnepeken édesen tálalnak. Régen édesítője a méz volt, járuléka fahéj, főtt aszalék. Édes változata kölesből igen általánosan a lakodalmi főétkezés fontos záró fogása lett. Ilyen szerepben tejbekása a Felföldön árpából is készült a múlt század végén. – A kásaétel fontos táplálkozásbeli szerepét jelzi, hogy az Alföldön a kommenciós pásztorok, cselédek bérében köleskása századunkig rendszeresen szerepelt. A kásaételek fogyasztásának gyakorisága az utóbbi évtizedekben országszerte jelentősen csökkent. Alapanyagaik a termelésből, ill. az emberi táplálékként elismert nyersanyagok sorából kiszorulnak. Néhány változatuk újabban rizsből készül ( még: kitoló kása).
Kisbán Eszter

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages