katonakeserves, katonakesergő
katonakeserves, katonakesergő: a keserves válfaja, a katonának besorozott legény szomorú hangulatú egyéni panaszdala. E régies énektípus a magyar nyelvterület keleti peremén maradt fenn legtovább. Költői eszközei lényegében megegyeznek a → keservesekével:
Bánat, bánat, csokros bánat,
Szívemre mért raktál várat?
Bánat reám olyan szállott,
Az ég alatt kettéhajlott,
Ha még egyrét hajlott volna,
Szívem kettéhasadt volna
Kedvem csak születik s meghal,
Minden jó reménység megcsal... stb.
Szívemre mért raktál várat?
Bánat reám olyan szállott,
Az ég alatt kettéhajlott,
Ha még egyrét hajlott volna,
Szívem kettéhasadt volna
Kedvem csak születik s meghal,
Minden jó reménység megcsal... stb.
Tartalmi-formai szempontból és főként szerepét tekintve néhány elkülönítő jegye van: így – főként rögtönzött darabjai – lényegében önsiratóknak tekinthetők, melyekben a legény saját várható sorsa felett bánkódik:
Mi haszna szép virágzásom,
Ha mindjárt lesz hervadásom?
Mostan vagyok legékesebb,
Ifjúságom legkedvesebb,
S ha a sorsom jut eszembe,
Csak búsulok keservembe...
Ha mindjárt lesz hervadásom?
Mostan vagyok legékesebb,
Ifjúságom legkedvesebb,
S ha a sorsom jut eszembe,
Csak búsulok keservembe...
szívesen alkalmazzák a → túlzást (Az egész föld kerekségén Nincs nálam szomorúbb legény...) A katonakeservesben a panasz tárgya sokkal konkrétabb, mint a keservesben: a katonaélet keménysége, a távollét és főként a haj levágása foglalkoztatja az énekeseket:
Ha meggondolom magamat,
Hogy majd elvágják hajamat,
Hullanak záporkönnyeim,
Keservesek esztendeim...
Hogy majd elvágják hajamat,
Hullanak záporkönnyeim,
Keservesek esztendeim...
(→ még: katonadal) – Irod. Ortutay Gyula–Katona Imre: Magyar népdalok (II., Bp., 1970).
Katona Imre
