kendertörő

Full text search

kendertörő: a kenderpuhítás eszköze, vízi energiával működő mechanikai gépezet, amelyet általában vízimalmoknál, nevezetesen patakmalmoknál ( patakmalom) üzemeltettek. Szerkezete, felépítése és működési elve azonos a gyapjúszövet tömörítésénél használt kallóéval, csak ennél a leejtett bunkó sima, száraz talpgerendára esik, s az alája tett rostcsomót súlyos, ritmikus ütéseivel ezen puhítja meg. A fogaskerék-áttétellel forgásba hozott vastag, vasalt végű, vas tengelyvégű perselyes csapágyban forgó főtengelyen egymástól kb. 30 fokos szöggel eltérő beépített emelőkarok forgás közben a kendertörő ütőszerkezetének, bakójának nyelébe ütköznek, s azt felemelik, majd leejtik. A forgási energia így szakaszos mozgássá, munkavégzéssé alakul át. A lezuhanó bakó a kendertörő alapgerendájára fektetett kender szilárd rostjait összezúzza, töri. Általában több (2–8) ütőbunkót állítanak fel sorban egymás mellett, így egyszerre több asszony is forgathatja, puhíthatja alatta a 15–30 marokból egy-egy bunkóaljába, bakóaljába befont kenderét. A molnárnak a kendertörő használatért minden tizedik markot vámba kellett adni. A kendertörőt megtaláljuk Hevesben, Borsodban, Abaújban, fel egészen a Szepességig. Népi neve általában bunkó, bunkoló malom, bakó, törőmalom. A kendertörő elterjedési területe beleékelődik a kenderdörzsölő nagyobb összefüggő területébe, sőt ezt az említett vidékeken ki is szorította a kendertörő a használatból, mivel ugyanazt a kenderpuhítási funkciót látja el, de vízi energiával működtetett mechanizmusa útján kevesebb fáradsággal. A kendertörő működési elve megegyezik a lépőkölyűk, érczúzók mechanizmusával is, valószínűleg annak másodlagos alkalmazása. Mo.-i elterjedése, az egykori Felső-Mo. bányavidékeinek szomszédsága ezt igazolja, de elképzelhető a gyapjúszövetet tömörítő kallóból való kialakulása is. ( még: tiló)Irod. Pongrácz Pál: Régi malomépítészet (Bp., 1967); Szolnoky Lajos: Alakuló munkaeszközök. A magyar népi kenderrostmegmunkálás (Bp., 1972).

Kendertörő (Bódvarákó, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)
Filep AntalSzolnoky Lajos

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi