keresztnévadás

Full text search

keresztnévadás: az újszülött személynevének (utónevének) a hagyományok szerint történő kiválasztása a családi közösségben. Befejező aktusa a keresztelő vagy a névadás más módja. A magyar keresztnévadás rendező elve az apaági leszármazás, amely megköveteli, hogy az újszülött keresztnevét az apa családjában ismert és szokásos nevekből válasszák ki. Az egész nyelvterületen élt szokás szerint az elsőszülött fiúgyermekek rendszerint az apjuk keresztnevét örökölték, és ha apjuk nem volt elsőszülött, tehát nem az édesapja keresztnevét viselte, akkor az első gyermeket rendszerint apa nagyapja nevére keresztelték. Ezt a szokást annyira következetesen gyakorolták, hogy a keresztnév fennmaradása érdekében a meghalt nagyobb testvér nevét rendszerint az utána következő gyermek örökölte, bár – gyakran attól félve, hogy a halott testvér nevére keresztelt gyermeket a név „magával viszi”, meghal – más nevet adtak. A folyamatosság azonban így sem szakadt meg, mert a kimaradt keresztnevet egyik később született gyermek keresztnévadásakor pótolták. Ez volt a szokás a lányok születésekor is, az elsőszülött rendszerint anyja nevét kapta. Általában minden negyedik fiúgyermek és tizedik leánygyermek viseli apja, ill. anyja nevét. A fiú- és leánygyermekek kaphatták még (a gyakoriság rendjében) keresztszülőjük nevét, valakinek a keresztnevét a rokonságból, a halott rokonok keresztnevét, pl. a tolnai–baranyai székelyeknél nagybácsik, nagynénik nevét stb. A keresztnevek választékát az egyházi előírások, a helyi névdivat, a keresztnévadás helyi szokása határozta meg. Az egyházi fegyelem előírta, hogy keresztnévadáskor a gyermek ne kapjon pogány nevet (keresztnév), vagy ha az egyházi regula sértette volna a helyi szokást, és mégis ilyen nevet adtak, másik keresztnévként fel kellett venni valamelyik szent nevét (védőszent). Ezt sok helyütt úgy érték el, hogy a keresztelést végző lelkész a gyermeknek születése vagy keresztelése napjának naptári nevét adta. A születés napjához közel eső naptári nevet (különösen nevezetesebb szentek nevét) egyébként is általános szokás volt adni, főleg a r. k. lakosság körében. Ezt a gyakorlatot színezte a mindenkori helyi névdivat, amelyet követve hol egy történelmi nagyság, bibliai személyiség (prot.-oknál elsősorban ószövetségi, r. k.-oknál újszövetségi nevek), a helyi földesúr, pap, tanító stb. nevére, vagy valamely divatnévre keresztelték a gyermekeket. A nálunk használt keresztnevek között előfordulnak bibliai (pl. Mária, Eszter, János, Gábor, József, Magdolna), görög (pl. Ágnes, Borbála, György, Elek, István, Lídia, Margit, Kristóf), római (pl. Júlia, Valéria, Antal, Kornél), germán (Ida, Gizella, Ernő, Egon), szláv (pl. László, Kázmér), ótörök (pl. Ákos, Álmos, Géza) stb. eredetű nevek is. Néhány keresztnevet magyar eredetűnek tekintünk, mint pl. a Tas, Árpád, Gyula, Előd, Gyöngyi, Emese neveket. – A keresztnév történetileg megelőzte a vezetéknevet; a magyarság a 13. sz. első feléig egyelemű (keresztnév) neveket használt. Ekkor azonban a kibontakozó hűbéri társadalomban a vagyoni, családi és jogi viszonyok szükségessé tették, hogy a családi hovatartozás egyértelműbben kifejezésre jusson, az ingatlan tulajdonosát, örökösét pontosabban körülírják, megkülönböztessék a hasonló nevű személyektől. A körülírás először még nem igazi vezetéknév volt, hanem csak megkülönböztető név, de később ennek nyomán kialakultak, állandósultak a személynevek. – A nevek előfordulásának gyakorisága koronként változik. A 18–20. sz.-ban a leggakoribb férfinevek: József, László, István, Ferenc, János, Lajos, György, Sándor; női nevek: Mária, Éva, Erzsébet, Margit, Zsuzsánna, Ilona, Katalin, Anna voltak. A magyar lakosságnak mintegy 75%-a ezeket a neveket használta. A korábbi századok gyakori nevei közül addigra teljesen elavultak a Gergely, Benedek, Balázs, Ádám, ill. a Borbála, Dorottya, Orsolya, Krisztina nevek. A férfinevek száma a 16–18. sz.-ban még 75 körül volt, a 20. sz.-ra 120 körülire nőtt. A női nevek száma a korábban említett korban még csak 30–40 volt, a 20. sz.-ban ez a szám 150 körüli. – A keresztnévadás szokásából makacsul tartja magát még ma is az apa és az anya nevére való keresztelés, de ezt egyre inkább lazítja, módosítja a változó népdivat. – Irod. Benkő Loránd: A történeti személynévvizsgálat kérdései (Magy. Nyelv, 1949); Kálmán Béla: A nevek világa (Bp., 1967); Ladó János: Magyar utónévkönyv (Bp., 1971).
Németh ImreTárkány Szücs Ernő

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages