kertszőlő, szőlőskert
kertszőlő, szőlőskert: 1. feudális viszonyok között jobbágyi beltelekhez számító, kisebb földdarabokon létesített szőlőültetvény, amelynek terméséből birtokosa nem tartozott dézsmát (→ bordézsma) adni, csak a telki szolgálmányokat teljesíteni. Országszerte mindenütt előfordultak. Hegyvidéki területeken a szegényebb rétegek, akik jó bort termő szőlőt nem tudtak szerezni, létesítettek kertszőlőt. A mélyebben fekvő, silányabb bort termő kertszőlőkben köztes veteményt, főzelékféléket is termesztettek. Kis kiterjedésük miatt a társadalmi rétegződésre nem voltak hatással. – 2. Köznyelvi szóhasználatban a hegyvidéki szőlőktől való megkülönböztetésül kertszőlőnek nevezték általában a síkvidéki szőlőket, függetlenül jogi helyzetüktől. Az alföldi városokat környező nagyszámú kerített kertszőlőről vagy → szőlőhegyről gyakori említés történik a török hódoltság alatt is (pl. Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös, Szeged, Debrecen). A török alól felszabadult területeken a 18. sz. elejétől nagy szőlőtelepítési hullám indult meg. Ahol csak lehetőség nyílott, a városok, községek határában új kertszőlőket osztottak a lakosságnak. Ezek a kertszőlők a határ magasabb fekvésű, többnyire kötött talajú részén, esetenként a városból kivezető utak mentén helyezkedtek el, élősövénnyel vagy árkokkal körülvéve (→ gyepű), gunyhón kívül egyéb építmény nem volt bennük. A szőlőt szüretkor hazahordták, a borkészítés a falubeli, városbeli háznál történt. – 3. A kertszőlő újabb csoportjai, amelyek a 19. sz. folyamán keletkeztek az Alföldön. A szálláskertes települési rendszer felbomlásával helyenként a szálláskertekben, a tanyarendszer kialakulásával az állandó lakóhellyé váló tanyák mellett is keletkeztek kertszőlők. A tagosítások és legelőfelosztások után nagy számban a távoli földeken is szétszórtan kialakultak kertszőlők. Ezekben már szükség volt állandó épületekre is. Ekkor keletkeztek a présházak és kapásházak. (→ még: homoki bor) – Irod. Zoltai Lajos: A debreceni szőlőművelésről és szőlőskertjeiről (Népr. Ért., 1914); Szabó Kálmán: Kecskemét szöllő- és gyümölcstermelésének múltja (Kecskemét, 1934); Erdei Ferenc: Futóhomok (Bp., 1937); Orosz István: A hegyaljai mezővárosok társadalma a XVII. században, különös tekintettel a szőlőbirtok hatásaira (Agrártört. Tanulm., 1960); Tárkány Szücs Ernő: Vásárhelyi testamentumok (Bp., 1961).
Égető Melinda
