kőfaragójegy
kőfaragójegy: geometriai vagy betű alakú, gyakran szerszámok vagy növények formáját mutató jelzés, a → mesterjegy egyik válfaja, amelyet a kőfaragó mester a kőbányában, a kőfaragó műhelyben vagy a kő alkalmazásának helyén vágott az általa kitermelt vagy megmunkált kőbe. A szoros értelemben vett kőfaragójegy a kőfaragó mester személyiségét – ritkább esetben a kő származási vagy megmunkálási helyét (műhely) – fejezi ki. A kőfaragójegy alkalmazását nemcsak művészeti szempontok indokolhatták, hanem a munka minőségének ellenőrzése és a munkabér elszámolása is. – A jegy formájából az építkezés korára lehet következtetni. Alkalmazására a kőépítkezés kezdete óta találunk adatokat, különösen az egyiptomiaknál, görögöknél, rómaiaknál. A román építészet korszakában is, de főleg a gótikában általánosan elterjedt. Hazánkban kőfaragójegyek a 14. sz. közepe óta fordulnak elő. Legszebb emlékei a kassai dómban, a budai várpalotában és a kolozsvári Szent Mihály-templomban találhatók. Felmerültek olyan nézetek is, hogy az is kőfaragójegy, amely az építmény mértani szerkezetével, az építkezés tervezési titkaival vagy a középkorban kialakult mágikus, misztikus, eddig fel nem tárt jelzési rendszerrel állhat összefüggésben. – Irod. Mihalik József: A kassai Szent Erzsébet templom (Bp., 1912); Horler Ferenc: Középkori kőfaragó- és elhelyező jelek a budavári lakónegyed épületein (Budapest Régiségei, XVI., 1955); Várnai Dezső: A budai várpalota középkori kőfaragójelei (Budapest Régiségei, XVI., Bp., 1955).
Északi kortina kapu középkori jelei (budai királyi vár)
Újvilágkerti kapu, ill. Újvilág északi kapumaradvány középkori jelei (budai királyi vár)
Tárkány Szücs Ernő
