konfirmáció <lat. ’megerősítés’>
konfirmáció <lat. ’megerősítés’>: a prot. egyházak szertartása, amely a serdülőkorú (13–16 éves) fiúkat és lányokat a gyülekezet teljes jogú, felnőtt tagjaivá avatja. Előkészítő szakasza a hittételek, a Káté megtanulásából, az imák és vallásos énekek gyakorlásából áll. Itt szerzett tudásukról egyenként és nyilvánosan, a gyülekezet előtt adnak számot a fiatalok. A sikeres vizsgát követő fogadalomtétel és kézrátétellel történő áldásosztás a felnőtt gyülekezeti taggá fogadás tulajdonképpeni szertartása, mely után a fiatalok jogot nyernek az első úrvacsora vételére. A konfirmáción elsősorban a rokonság és a keresztszülők vannak jelen, akik megajándékozzák a konfirmandusokat. Az alkalmat a templom virágokkal vagy zöld ágakkal való földíszítésével igyekeznek ünnepélyesebbé és emlékezetesebbé tenni. Gyakori, hogy a konfirmáltak valamilyen közösen készített vagy vásárolt tárgyat, pl. úrasztali terítőt adományoznak az egyházközségeknek. A konfirmáció hagyományos napja a ref.-oknál nagypéntek, majd áldozócsütörtök volt. Húsvétkor vagy a tíz nap múlva következő pünkösdi ünnepeken vettek először úrvacsorát. – A szokás szakaszos felépítése (előkészítés–vizsga–befogadás) arra mutat, hogy a konfirmáció kettős értelemben is avató szertartás: részint az egyház és a gyülekezet, tehát egy szervezet, részint pedig az illető közösség felnőtt tagjaivá válnak a fiatalok. A konfirmációnak tehát korosztályjelző szerepe is van, és a prot. vallású vidékeken a felnőtté avatás rítusait jelenti. A konfirmációval felnőtté avatott serdülők a legény – nagylány korosztály feladatkörébe és jogkörébe lépnek. Mindez – vidékenként de gyakran falvanként eltérő módon – megmutatkozik munkakörük megváltozásában és más korosztályjegyek átöröklésében (pl. a lányok feltehetik a pártát és udvarlót tarthatnak, míg a fiúk eljárhatnak a lányokhoz udvarolni, a kocsmába, dohányozhatnak stb.). A kalotaszegi ref. egyházmegye a múlt században hozott külön rendelkezéssel tizenhét éves korra emelte a konfirmáció kötelező idejét, hogy a túl korai leányszöktetéses házasságokat meggátolja. – A 16–17. sz.-ban a prot. egyházakban nem volt különleges szertartása a gyülekezet felnőtt tagjává fogadásnak. A konfirmációt Európa-szerte a 18. sz.-ban a pietizmus tette általános gyakorlattá. A konfirmálás a reformáció idejétől szokásos katekizációból (kátétanítás), a bibliai ismereteknek és hittételeknek az egész gyülekezet számára történő kötelező tanítása, gyakoroltatása és kikérdezése szokásából fejlődött ki. Mo.-on is pietista hatásra a 18. sz. második felében terjedt el, az erdélyi részeken pedig csak a 19. sz. elejétől. A katekizáció lassan csak a fiatalság, majd csupán a fiatal lányok tanítási alkalmává vált. A konfirmációval szemben nem volt felnőtté avató, úrvacsorához előkészítő szerepe. Az iskolai oktatás kiterjedésével és a konfirmáció általánossá válásával párhuzamosan szorult háttérbe és szűnt meg. (→ még: átmeneti rítusok, → leányavatás, → legényavatás) – Irod. Illyés Endre: A magyar református földművelő ifjúság lelkigondozásának története (Debrecen, 1936); Benedek Sándor: A magyarországi református egyház istentiszteletének múltja (Őrisziget, 1971).
Konfirmált leányok helyi népviseletben (1975, Köröstárkány, v. Bihar m.)
Kósa László–Németh Imre
