korhelyhétfő
korhelyhétfő: minden hétfő, amelyet a céhek idejében a céhlegények a vasárnap mellett ugyancsak munkaszüneti napként pihenésre, főleg pedig mulatozásra fordítottak. Egyéb nevei: Blaumontag, heverő nap, heverdelnap, Szent Heverdel napja. A korhelyhétfőt a hatóságok és a céhek egyaránt szigorúan tilalmazták, ennek ellenére jogi szokásként a múlt század végéig rendszeresen, sőt sok helyen még a fejlődő nagyiparban is megtartották a mesterlegények. Még napjainkban is előfordult, a vidékről a fővárosba járó, építőipari dolgozók körében. – A korhelyhétfő úgy folyt le, hogy a cimborák valamely legénynél vagy mesternél összejöttek, félretolták a szerszámokat, leginkább a vendéglátók költségére az inasokkal bort és élelmet hozattak és az egész napot evéssel, ivással, szórakozással töltötték. Máshol a céh valamennyi legénye együtt töltötte a korhelyhétfőt, munkásszálláson, vendégházban vagy a természetben, s aki azon nem jelent meg, a többi által elfogyasztott ételek árából a reá eső részt vállalnia kellett, különben megbotozták. A korhelyhétfőhöz való ragaszkodást bizonyos mértékig magyarázza a napi munkaidő terjedelme. A legtöbb iparágban, céhben a legények ugyanis naponta 12–15 órát is dolgoztak, sőt az idényjellegű iparban, mint télen a szűcsöknél, sokszor mindössze 4–5 órát alhattak, és a heti pihenőnapot sem vehették ki. Ezen túlmenően a céhes termelés állandósult válsága a múlt században kedvezőtlenül hatott munkabérükre, a munkásszállás és a természetbeni ellátás minőségére. A negyvenes évektől a céhen belül élő legények külön csoportokban szervezkedtek és több-kevesebb sikerrel egységesen igyekeztek fellépni a munkaadó céhmesterekkel szemben. A korhelyhétfő kérdése is a minduntalan visszatérő vitapontok közé tartozott, amit a munkavállalás egyéb reformjaival együtt szerettek volna megoldani. – A korhelyhétfő különböző neveken egész Európában a középkortól kezdve ismert szokás. Blaumontag elnevezésével, a „blau” etimológiájával, a hétfő eredetével sokan foglalkoztak a szakirodalomban. Dömötör Tekla szerint a szokás kialakulásában a vízkereszt utáni hétfő, az év első hétfője juthatott szerephez. Például az erdélyi szászoknál Nagyszebenben a 15. sz.-ban a vízkereszt utáni első hétfő volt az egyetlen munkaszüneti hétfő. A város hivatalviselői ekkor tették le az esküt nagy ünneplés közepette és léptek szolgálatba. A város lakói viszont a napot szórakozással, ivással és evéssel töltötték el. Európa egyéb részeiben, főleg német nyelvterületen, de a franciáknál is a vízkereszt utáni hétfő azonos módon volt az új, a megválasztott tisztségviselők hivatalba lépésének napja. Később a cselédek ezen a napon jelentek meg munkaadóiknál, hogy évi szolgálatukat elkezdjék. – Irod. Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964); Zsoldos Jenő: A Blaumontag magyar elnevezései (Magy. Nyelvőr, 1965); Baróti Géza: Blaumontag (Magy. Nemzet, 1975. dec. 7.).
Tárkány Szücs Ernő
