közszerzemény
közszerzemény: régi jogunk rendszerében az a vagyon, amelyet a házastársak a házasság fennállása idején – együtt vagy külön – nem öröklés útján vagy más ingyenes módon szereztek. A feudális jog éles határvonalat vont a nemesek és nem nemesek között ebből a szempontból. A polgár- és a jobbágyasszony, mint aki férjének segítségére volt a munkában, minden ingatlan és ingó szerzeményben közszerzőnek számított; a nemes nő csak ha a jogszerző oklevélbe az ő nevét is beírták. A polgári és a jobbágyférj tehát sem élők között, sem halál esetére nem rendelkezhetett egész vagyonáról, csak szerzeményeinek fele részéről. Ha az asszony özvegységre jutott, ez a fele rész mint tulajdona illette meg őt. Törvényes öröklés esetében a gyermekek csak a másik fele részben örököltek; gyermekek híján ez is az asszonynak jutott. A megözvegyült férj ugyanúgy igényt tarthatott a közszerzeményre felesége szerzett vagyonában, mint a nő. A kapitalista jog is fenntartotta a közszerzemény tekintetében a nemesek és nem nemesek közötti különbségtételt. A közszerzeménnyel kapcsolatban rendkívül sok helyi jogszokás érvényesült. (→ még: csókpénz, → nászajándék, → rostapénz, → szerzeményi javak, → szólás) – Irod. Fél Edit: A vagyon és tulajdon Martoson (Társadalomtudomány, 1944); Eckhardt Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet (Bp., 1946).
Bónis György
