Krisztus és Szent Péter éjszakai szálláson: tréfás →legendamese. Krisztus és Szent Péter egy kocsmában az ivóban (részeges ember vagy asszony házánál) kap éjszakai szállást a földre terített szalmán. Péter fekszik kívül, s a duhaj részegek tánc közben megrugdossák. Megunja és a fal felől fekszik. Kisvártatva az egyik részeg megszólal, hogy eleget rugdosták a kívül fekvőt, rugdossák (üssék) most már a belül fekvőt is, s így Péter megint rosszul jár (AaTh 791, H 778, BN 768*). Európa-szerte ismert legenda, a magyar meseanyagban három redakciója is van: Krisztus és Szent Péter éjszakai szálláson 1. a fogadóban, 2. a részeges ember, 3. a részeges asszony házánál. (A negyedik az AaTh 752/A mt-al való kombinációja francia párhuzamokra utal, viszonylag ritka). A három redakció közül az első a legnépszerűbb. Országos elterjedését minden bizonnyal Arany László szövegének (MNGy, I.) és a tréfás legenda Benedek Elek-féle feldolgozásának köszönheti, a másik két redakció közvetlen írott és szóbeli forrása nem ismert. Ezek változatait, szórványosan ugyan, de szintén országos elterjedésben jegyezték fel. A harmadik redakció általában →eredetmagyarázó mese (Miért a férfi az úr a háznál? – Azért, mert az asszony még úgy sem tudja, mi az elég, mint az ember). – Irod.Fábián Gyula: Palócz Krisztus mondák (Ethn., 1910); Bolte, J.–Polivka, G.: Anmerkungen zu den Kinder- und Hausmärchen der Brüder Grimm (III., Leipzig, 1913–31); Szendrey Zsigmond–Kodály Zoltán: Nagyszalontai gyűjtés (MNGy, XIV., Bp., 1924); Thompson, St.: The Folktale (New York, 1946); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957); Béres András: Rozsályi népmesék (UMNGy, XII., Bp., 1967).
Kovács Ágnes
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.