kukázás
kukázás: a → hajóvontatás egyik módja, olyankor alkalmazták, amikor az áradás vagy egyéb parti akadályok miatt sem állati, sem emberi erővel nem lehetett a partról vontatni a hajót. A fedeles hajót úgy juttatták előbbre kukázás által, hogy összetoldották a hajón található minden kötelet, azt hozzákötötték a lovaskötélhez (→ hajóvontató kötél) vagy → hajóvontatók esetében az alattsághoz, és az ezáltal nyert – sokszor egy km hosszú – kötelet, valamint az ún. kukác macskát (az → anyamacskánál kisebb vashorgonyt) beletették egy csónakba és a lehorgonyzott (lemacskázott) hajótól feleveztek olyan távolságra, ameddig a kötél elért; ott a kötél végét a kukás macskával a vízbe dobták és visszaeveztek a hajóhoz, miközben a kötelet rendre kihányták a csónakból. A kötél így feszesen feküdt a vízben. Amikor a csónak visszaérkezett a hajóhoz, a hajósok felszálltak a hajóra és a kezükben levő kötelet átvetették az → őrfa oldalán levő egyik kukán, majd feladták a kötelet a hajó tetejére az ún. kukajáróra. A hajósok egymás után rácsatolták → emberhámjaikat a kötélre, és megindultak a kukajárón a hajó fara felé (közben az anyamacskát felvonták). Odaérve lecsatoltak a kötélről és visszamentek a kukajáró elejére, rácsatoltak a kötélre. Egymást így váltogatva, elölről hátrafelé húzva a kötelet – valójában maguk alatt tolva a hajót – folytatták a kukázást, amíg el nem értek a kukás macskáig. Közben a kötelet leengedték a hajó farához kötött csónakba, ahol azt karikába szedték. Ezután a kukás macskát beemelték a csónakba, és ismét feleveztek a folyón. Így dolgoztak mindaddig, amíg el nem érték azt a partszakaszt, ahol már ismét a partról vontathatták a hajót. – A kukázás mindig a hajósnép feladata volt, abban sem a kocsisok, sem a gyalogvontatók nem voltak kötelesek részt venni.
K. Kovács László
