Ludatonátusz
Ludatonátusz: a mesében és találós kérdésben alkalmazott makaronikus nyelvi tréfa, trükk. A latin szóra küldött fiú (a találós kérdés feltevője) köznapi jelenségeket látva, a látottakból rövid mondatot formál, s azt egy szóként ejti ki. A mesehős elhiteti jámbor szüleivel, hogy ezek a szavak idegen nyelven (latinul) vannak (ágingislógis, kanturisális, ludatonátusz = ág ing is, lóg is – kan túr is, áll is – lúd a tón átúsz(ik) (AaTh 1628; BN 1686*), a találós kérdés feltevője pedig azt a látszatot kelti, hogy egyetlen fogalomról van szó, vagy pedig, hogy ezek között a „szavak” között valamiféle összefüggés van. (Fecskerepülátadunán, Hordóazoldalán, Kutyaülafarkán, mi az? = a megfejtés az egyes „szavak” szabályos ejtése és az a tény, hogy a három „szó” között semmiféle összefüggés nincs.) Az egész magyar nyelvterületen ismert. – Irod. Kálmány Lajos: Szeged népe (I–III. Arad, 1881–82; Szeged, 1891); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (II. Pécs, 1957).
Kovács Ágnes
