mimézis <gör. mümészisz „utánzás”>: az esztétikából származó folklór-esztétikai kategória, voltaképpen a valóság művészi tükrözése. A fogalmat a gör. esztétika szinte kezdetei óta használja, és Platón, majd Arisztotelész a művészi ábrázolás lényegének tekintették a mimézist. A középkori esztétika az ideák, a reneszánsz az antikok, a klasszicizmus az esztétikai alapelvek utánzását tekintette lényeginek. A német idealista esztétika (Lessing, Goethe és főként Hegel munkáiban) középponti helyre állította a művészi mimézis fogalmát, és ezt a tipikus ábrázoláshoz kapcsolta. A marxista esztétika kezdete óta e nézetet képviselte, mégis csak legutóbb Lukács György fejtette ki részletesen a mimézis mivoltáról kialakított nézeteket. Véleménye szerint a mimézis művészi jelenség, a sajátos esztétikai megismerés módja, amely abban különbözik más megismerési formáktól, hogy benne szubjektum és objektum nem válik el egymástól, a megismerő is részese a visszatükrözött valóságnak. Ezenkívül a művészi visszatükrözés nem szakad el a mindennapi tudat érzékiségétől sem. Azonban a visszatükrözés mégsem a valóság szolgai utánzása, hanem az esztétikum az egyes művészetek sajátos egynemű közegén keresztül fejeződik ki. – Ezt a gondolatrendszert, noha alkalmazása gyümölcsöző lenne a folklorisztika számára is, eddig nem vette át a folklór-esztétika. Általában a folklór etnográfiai szemlélete lehetővé teszi, hogy az ábrázolt valóság és a folklór művészet között szoros kapcsolatokat állapítsunk meg. A folklór tárgya elsősorban a nép élete, ehhez azonban hozzátartozik a múlt, távoli események vagy a fantasztikum ábrázolása is. A megjelenítés során határozottan felismerhető az egynemű közeg sajátosságainak érvényesítésére törekvés, azonban az esztétikum nem nyilvánul meg mindig önállóan a folklórban. A köznapi tudat jelenségei közvetlenül is befolyásolják a mimézist, amely emiatt is kezdetinek nevezhető. Külön kérdés a szubjektum szerepe a folklór művészetekben. A hagyományosság és a →közösségi jelleg érvényesülése következtében ugyanis mind az alkotó, mind a befogadó szubjektuma más, mint a hivatásos művészetekben, és természetesen esztétikai tárgyként sem jelenik meg a szubjektum a folklórban. – Az egyes folklór művészetekben különböző módon jelenik meg a mimézis. Azok a művészetek, amelyekben a mimézis nem közvetlen (hanem úgynevezett „kettős mimézis”), mint pl. a zene és az építészet, közvetlen esztétikai minőségként nem jelennek meg a folklórban. Ilyen értelemben a folklór kezdeti mimétikus művészetekből áll, és éppen ez egyik legfontosabb sajátossága. A mimézis szoros kapcsolatban áll a tipikus ábrázolással, valamint a realista művészi módszerrel, ez azonban nem azonosítható teljes egészében a folklorisztika →típus vagy →művészi módszer kategóriáival. A mai polgári esztétikatörténetben és irodalomtudományban szélesebb értelemben vett mimézis kategóriája (pl. E. Auerbachnál) viszont általánosabb annál, hogy a folklór esztétikájában minden változtatás nélkül alkalmazni lehetne. (→ még: esztétikum) – Irod.Auerbach, Erich: Mimesis. Dargestellte Wirklichkeit in der abendländischen Literatur (Bern, 1946); Werdenius, W. J.: Mimesis (Leiden, 1949); Koller, H.: Die Mimesis in der Antike (Bern, 1954); Lukács György: Az esztétikum sajátossága (I–II., Bp., 1965); Guszev, V. Je.: Esztyetyika folklora (Leningrad, 1967); Szigeti József: Bevezetés a marxista–leninista esztétikába (I–II., Bp., 1964–66); Voigt Vilmos: A folklór esztétikájához (Bp., 1972).
Voigt Vilmos
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.