Nagyerdő
Nagyerdő: történeti tájnév, az egykori Sopron m. → Fertő-vidékétől D-re, a → Rábaköztől Ny-ra a Répcéig terjedő területét jelölte, amelyet nyugatról nagyjából a Sopron–Sárvár közötti út határolt, de valószínűleg korábban a dombvidék peremén a nyelvhatárig kiterjedt. Sík vidék, táji arculatát összefüggő, hatalmas erdőterülete határozta meg, amely a szomszédos erdőségekkel is szerves kapcsolatban volt. Erre utal ma a Nagyerdő megnevezés és a mellette használt Cser név is. D-i szegélyterületét Bő, Sajtoskál, Csepreg sávjában újabban Vas m.-hez csatolták. – A honfoglalás óta megült magyar lakosságú terület. Korai középkori időszakában királyi birtok, lakói közül különféle szolgáltatók, szabadalmasok között erdőóvóiról is van tudomásunk. Települései főleg peremein helyezkednek el. Ezek is, de a belsejében megült nagy határú községek is irtásfalvak. Gyenge táperejű, kavicsos talaján rendkívül nehéz körülmények között folytattak szántóművelést. A jobbágy parasztság nagy áldozatokkal létesített irtványföldjeinek jelentékeny hányadát a szomszédos nagy uradalmak kibecsültetéssel folyamatosan kisajátították, és majorüzemekké szervezték. Ny-i szegélyén számos kisnemesi falu alakult ki (Nemeskér, Alsó-, Felsőszopor, Nemesládony). Népessége a reformáció során ev.-sá lett, de a 17–18. sz.-ban az ellenreformáció idején a lakosság többsége r. k.-sá vált. Társadalmi struktúrája, gazdálkodása, népi kultúrája erősen archaikus, sok tekintetben a szomszédos vasi, DNy-dunántúli területekkel rokon. A Nagyerdőn nevezetes faragóközpontok is működtek. Népművészeti szempontból települései közül kiemelkedik Hövej, ahol a fehérhímzést magas fokon fejlesztették ki. – Irod. Soós Imre: Az úrbéri birtokrendezések eredményei Sopron megyében és képek a sopronmegyei jobbágyközségek történetéből (Ősi sopronmegyei nemzetségek. Szerk. Horváth László, é. n. [1940]; Dömötör Sándor: Fakémények Mihályiban és Kisfaludon (klny., Sopron, 1957).
Filep Antal
