népkönyv
népkönyv: világi tartalmú, szépprózai elbeszéléseket tartalmazó mű, amely előbb kéziratban, majd nyomtatásban a társadalom széles rétegeiben elterjedt. Mo.-on a 16. sz. utolsó évtizedeitől kezdve ismert és kedvelt. A népkönyvek tárgyukat a középkor híres történeteiből, eposzaiból merítik. Könnyed hangvételű, szabados stílusú, olykor egészen trágár írások sorozata, amely előadásmódjában a könnyű megértésre törekszik. A népkönyvek nagy része a 15. sz.-i Németo.-ban keletkezett, s fordítással került Mo.-ra. A legkedveltebb népkönyvek közé tartozott Mo.-on a → Ponciánus históriája. A → Salamon és Markalf Európa-szerte ismert történet, népszerűségét a királyt legyőző ravasz parasztember, Markalf alakjának köszönhette; ötletes, de gyakran már durva hangú írás. 13 kiadása ismeretes. A Hármas história, amelyet Haller János gyűjtött egybe, a középkor három híres történetét – a Nagy Sándorról szólót, a Gesta Romanorumot és a trójai háború történetét – tartalmazza. A fordítók és átdolgozók általában erkölcsi tanulságokat vonnak le a történetekből. Folklorisztikai jelentősége és fontossága abban rejlik, hogy közkedveltsége miatt számos története, motívuma bekerült a magyar folklórkincsbe, és meséink, anekdotáink, tréfáink, közmondásaink között találkozunk velük. – Irod. Beöthy Zsolt: A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban (Bp., 1886); Horváth János: A reformáció jegyében (Bp., 1953); Waldapfel József: Heltai és a magyar Ponciánus (Irod. Tanulm., 1957).
Egy népkönyv címlapja
Egy népkönyv címlapja
Szemerkényi Ágnes
