öregasszony tyúkja és az öregember kakasa, az
öregasszony tyúkja és az öregember kakasa, az: tréfás → állatmese, többnyire → gyermekmese, az ún. „Félkakas” típus (AaTh 715) egyik magyar redakciója: egy házaspárnak (két szomszédnak, testvérnek) van egy tyúkja és egy kakasa. Az asszony a tyúkja után mindennap rántottát eszik, az embernek a kakasa semmi hasznot nem hajt. Haragjában elveri, lábát is eltöri. A sánta kakas bánatában elvándorol. Útközben hozzászegődik egy róka, egy farkas és egy patak. Ezeket alfelébe bújtatja, úgy viszi magával. Rablók (gazdag uraság) házába érkezik. Első éjszakára a tyúkok ketrecébe zárják. A kakas kiereszti a rókát, s a róka leöldösi a tyúkokat. Második éjszakára a lovak istállójába zárják. A kakas kiereszti a farkast, s a farkas leöldösi a lovakat. Harmadik éjszakára tüzes kemencébe dobják. A kakas kiereszti a patakot, s a víz eloltja a tüzet. Negyedik éjszakára kincses kamrába zárják. A kakas felszívja a kincseket, s hazarepül. A gazdájával az udvarra lepedőt teríttet, s azt teletojja arany-ezüst pénzzel. Az öregasszony utánozni akarja az öregembert, de az ő tyúkja nem tojik a lepedőre csak „görbét” (MNK 715A*, vö.: „Ugróverseny”: MNK 20F*; → kiskakas gyémánt félkrajcárja, a; MNK 715B*; utóbbival mesénk gyakran kontaminálódik is). Az öregasszony tyúkja és az öregember kakasa típus szórványosan az egész magyar nyelvterületen ismert, változatait nagyobb számban a déli részeken: Baranyában és Szeged környékén jegyezték fel. A 19. sz. közepén ponyván is kiadták. Idegen nyelvű megfelelőit egyrészt a spanyol, másrészt a török mesekincsből ismerjük. – Irod. Boggs, R. S.: The Halfchick Tale in Spain and France (Helsinki, 1933; FFC 111.); Eberhard, W.–Boratav, P. N.: Typen türkischer Volksmärchen (Wiesbaden, 1953); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957).
Kovács Ágnes
