papucsszaggató királykisasszonyok, a
papucsszaggató királykisasszonyok, a: valódi mese (→ mitikus mese), másodlagosan → hiedelemmese. Cselekménye: egy király annak ígéri leányát és fele királyságát (gazdag jutalmat), aki nyitjára jön annak, hogy leányai milyen módon szaggatják el minden éjszaka a cipőjüket. Egy pásztorfiú természetfeletti lénytől (ősz öregembertől, Krisztustól és Szent Pétertől, három civakodó ördögfiútól) kapott bűvös eszközök birtokában vállalkozik a rejtély kiderítésére. Láthatatlanná tevő subája (sapkája) vagy boszorkányzsír segítségével követi a leányt (leányokat) az éjszakai úton, réz-, ezüst- és aranyerdőben gallyat tör vagy a királykisasszony ivópoharát teszi a tarisznyájába a kút kávájáról. Tisztátalan lények (ördögök) kastélyába (pokolba) érnek, itt a nagyobb királykisasszonyoknak már gyermekük is van a kedvesüktől, akivel egész éjszaka borotvapadlón táncolnak. Minden táncban (éjjel) egy pár cipő kopik el. A legény innen is bizonyítékokat hoz. Visszafele való útjukban újra követi, s egész úton vesszőzi a leányokat, hazaérkezésük előtt eléjük kerül, s már a küszöbön alszik, amikor megjönnek. Másnap jelenti a királynak a látottakat, és megkapja az ígért jutalmat (AaTh 306). – Az egész magyar nyelvterületen jól ismert, kedvelt, mintegy 20 változatban, nagy vonalakban azonos felépítésben számon tartott mese. Szomszédainknál, a Balkánon és Közép-Európában közismert, Ny-Európában kevésbé népszerű, egyes feltevések szerint az európai mesekincs bizánci rétegéhez tartozik. Vannak hiedelemmonda-szerű változatai is. Egyetlen feladatot megoldó, egyszerű felépítésű, hármas szerkezetű (→ hármasság) mese, amelyet csak egyes változatokban bonyolít a varázstárgyak megszerzésének epizódja az → angyalbárányok, a boszorkány három lovának megőrzése vagy leggyakrabban a → civakodó ördögfiak típusok keretében. Nálunk a → hálás halott típussal való interferencia alig fordul elő. – Irod. Eberhard, W.–Boratav, P. N.: Typen türkischer Volksmärchen (Wiesbaden, 1953); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I., Pécs, 1957); Földyné Virány Judit: A bodrogközi Láca népmeséiből (Sárospatak, 1957); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961); Béres András: Rozsályi népmesék (UMNGy, XII., Bp., 1967).
Kovács Ágnes
