páros táncok
páros táncok: A magyar táncfolklórban uralkodó szerepet játszó, individuális páros táncok legarchaikusabb vonásait a Felső-Tisza-vidéki cigányok páros → botolói és a pásztorok botoló karakterű páros táncai őrzik. Ennek a fegyvertánc-hagyományban gyökerező, eszközös párostánc-típusnak az egykori nagyobb elterjedtségéről tanúskodnak ügyességi táncaink (→ ügyességi táncok) páros változatai, valamint a szlovák, gorál és balkáni tánchagyományban élő formák. S míg a → csalogatásnak ugyanilyen agresszív, küzdelmet idéző karaktere jellemző a páros → cigánytáncra, s a páros táncok ilyen vonásait őrzik a 16–17. sz.-i történeti forrásaink is, addig a valóban udvarló karakterű páros korai típusát a páros → ugrós képviseli. Páros táncaink e legrégibb rétegével szemben a 16. sz. végétől követhetjük nyomon a zárt összefogódzással és páros forgással járt típusok hazai térhódítását és kialakulását. Ennek, a Balkán kivételével, Európa-szerte ható táncáramlatnak a képviselői a forgós, forgatós karakterű páros táncaink, valamint a kollektíven járt, sétálós és forgós részből álló formák. Ebbe a történeti rétegbe a következő táncpárok tartoznak: a gyimesi csángók lassú és sebes magyarosa, a jártatósból és sírülősből álló kettőse, a mezőségi lassú vagy cigánytánc, ill. az összerázás vagy sűrű cigánytánc. S ezekkel a páros táncokkal rokon a mezőségi román Ţigeneşte (→ cigánycsárdás), a D-erdélyi Dea lungu, Purtata, valamint a Kárpátokban, Munténiában és Moldvában népszerű De-doi, Ungureasca, Ca la Breaza. Gyors páros táncainkkal rokon a román Haţegana, Hărţag, Mărunţaua stb., a szlovák fris-ka, krucená stb., és a kárpáti lengyel goralski. A csalogatós páros legjellemzőbb típusa ebben a történeti rétegben a székelyek → marosszéki forgatósa, valamint a román invîrtita és a morva sedlacka. A forgós, forgatós karakterű páros táncok e számos változata alapján körvonalazhatjuk egyúttal legújabb párostánc-típusunk, a → csárdás előtörténetét és kialakulását. A páros táncok hármas tagozódását tükrözi a tánc folytatására biztató szólás: → három a tánc. A 19. sz. paraszti és nemzeti tánckultúrájában egyaránt uralkodó helyet elfoglaló csárdás a magyar nyelvterület legnagyobb részén magába olvasztotta a korábbi típusokat, de az egyes változatok a csárdás egységes stílusjegyei mellett híven tükrözik e folyamat nyomait. A páros táncokhoz tartoznak még: → darudübögő, → egeres tánc, → gólya, → hétlépés, → magyar verbunk, → ritka cigánytánc. – Irod. Martin György: East-European relations of Hungarian danse types (Europa et Hungaria, 1965); Pesovár Ernő: A csalogatós csárdás (Tánctud. Tanulm., 1965–66; Bp., 1967); Wolfram, R.: Volksmusik Südosteuropas (München, 1966); Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialketusok (I–III., Bp., 1970); Pesovár Ernő: A páros táncok történeti problémái a Kárpát-medence tánchagyományában (Táncműv. Ért., 1972).
Egyházaskozárra (Baranya m.) települt klézsei (Moldva) csángók páros forgó tánca (1970-es évek)
Pesovár Ernő
