Pethe Ferenc Kisszántói (Büdszentmihály, 1763–Szilágysomlyó, 1832): mezőgazdasági szakíró, publicista. A debreceni Ref. Kollégium elvégzése után 1788-tól Utrechtben tanult 8 esztendeig. Tanulmányai során széles körű tájékozódottságot szerzett Ny-Európa országaiban. Nyomdászati szakismeretre is szert tett. 1796-ban Bécsben megindította Vizsgálódó Magyar Gazda címmel az első magyar nyelvű szakfolyóiratot. 1797–1801 között Keszthelyen a Georgikon szervezésében vett részt, ott tanárkodott, később vezetője lett. Mint vérbeli reformer technikai, gazdasági találmányokat, ésszerűsítéseket terjesztett, szorgalmazott. 1814-től ismét Bécsben, 1816-tól Pesten jelentetett meg folyóiratot, a Nemzeti Gazdát. Egy időben Kunszentmiklós mint lakosát, tudományos érdemeiért redemptus jogokkal tüntette ki. Élete utolsó éveit Erdélyben töltötte. – Úttörő, de egyben kiemelkedő vezető szerepe volt a 18–19. sz. fordulóján a hazai agrártudományi élet fellendítésében, a gazdasági közélet megteremtésében. A belterjesebb, korszerűbb gazdálkodást propagálta. Műveiből az egykorú mezőgazdasági viszonyok, eljárások sokoldalúan megismerhetők, munkái a paraszti földművelés történeti feltárásában is nélkülözhetetlenek. – F. m. Pallérozott mezei gazdaság (I–III., Sopron-Pozsony-Bécs, 1805–14); Természethistória és mesterségtudomány (Bécs, 1815). – Irod.Süle Sándor: Kisszántói P. F. 1763–1832 (Bp., 1964).
Kisszántói Pethe Ferenc
Filep Antal
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.