pont
pont: a tiszai- és közép-erdélyi nyelvjárások sajátos tánc- és zenei terminológiája. A ponttal kapcsolatos szószerkezetek és származékok regionális változatai alapján a jelentésfejlődés feltételezhető menete: a tánc és kísérőzene viszonyát – a zenéhez illeszkedő tánc motívumait – a tánc és zene tagolási egységeit, szakaszait, végül az illeszkedés legtökéletesebb fokozatát megvalósító, szakaszos felépítésű erdélyi → legényes táncot jelölik a variánsok. – Az Alföld keleti peremén (Bereg, Szatmár, Szabolcs, Szilágy, Bihar, Békés m.) a magyarok, cigányok és románok a táncra vonatkozó kifejezés talán elsődleges formáit használják. Pontra táncol: ’pontosan a zene taktusára, a zenei tagoláshoz illeszkedve táncol’. A magyar cigányok éppúgy pontra járják → cigánytáncukat, mint az alföldi románok pe pont (pontra) az ardeleanat. A tánc és zene ritmikai és szerkezeti illeszkedésének ezen általános, elemi kifejezése a latin eredetű pont jövevényszó határozóragos alakjában, időhatározós szószerkezetben (pontra: ’pontosan’) jelenhetett meg először. Közép- és D-Erdélyben (Kalotaszeg, Mezőség, Alsó-Fehér, Hunyad m.) a határozóragos alakból elvont pont szó főnévként, s már nem a tánc és zene összefüggésének általános kifejezőjeként fordul elő, hanem a zenéhez szigorúan illeszkedő legényes tánc figuráit jelöli. (Megtanultuk a pontokat, kiteszi, kirakja a pontot, ezek X. Y. pontjai). További jelentésbővüléssel azt a nagyobb, zárt szerkezetű koreográfiai és zenei egységet (táncszakaszt, zenei periódust) is magábafoglalja, amelyben a motívumok megjelennek, realizálódnak, vagyis a → kanásztánc (kolomejka, ardeleana) dallam felét, azaz a két sor (8 ütem) terjedelmű zenei és táncegység fogalmát. E szakaszokból felépülő legényes tánc neve a Maros mentén (Alsó-Fehér m.) → pontozó, pontozás. – A pont szót táncra vonatkozó jelentésben csak az erdélyi és alföldi románok ismerik. Közép- és D-Erdélyben de ponturi (pontos), ponturi (pontok) alakban táncnévként él. A román irodalmi- és köznyelv, valamint a Kárpátokon túli nyelvjárások nem a magyar közvetítésű (pont-uri), hanem a latinos alaknak (punct-e) és jelentésnek megfelelően ismerik. – Figyelemreméltó, hogy a középkori zeneelméletben az estampie nevű tánc zenei formájához a puncta, puncti terminológia kapcsolódik, mégpedig a nyolcütemes zenei mondat értelmében (Johannes de Grocheo: De arte musicae, 1300 körül). A 15. sz. után e szó már más értelemben használatos (a kontrapunktot és az ún. pontozott ritmust jelöli). A legényes tánc pont terminológiája tehát középkori jelentést őriz, a nyolcütemes zenei, ill. táncszakaszt jelöl Erdélyben. – Irod. Die Musik in Geschichte und Gegenwart (szerk. Blume, F., Kassel–Basel, 1954); The New Oxford History of Music (szerk. Hughes, D. A.–Abraham, G., III., London–New York–Toronto, 1960); Martin György: Egy erdélyi férfitánc szerkezeti sajátosságai (MTA I. Oszt. Közl., Bp., 1966).
Martin György
