ponyva
ponyva: általában a szélesebb társadalmi rétegek számára művészi igénytelenséggel írt irodalom; → kalendáriumok, → vőfélykönyvek és a szorosabb értelemben vett ponyvafüzetek. Mo.-on a könyvnyomtatás megindulásával terjedt el. Vásárokon, földre kiterített ponyvákon vagy ponyvasátor alatt árulták, erről kapta nevét. A ponyvafüzetekben vallásos és világi tárgyú elbeszélések, dalszövegek, imák, versek, ritkán verses levelek olvashatók. A nyomdatechnika a 18. sz. végén kezdetleges, de nem minden művészi ízlés nélkül, később meg inkább üzleties jellegűvé válik. Előállítói kezdetben a jelentős nyomdák, majd a 19. sz. közepén kisebb, helyi nyomdák. A század második felében néhány országos vállalat foglalkozik a ponyva előállításával. Adataink szerint először a 18. sz. utolsó harmadában jelent meg a magyar ponyva, Pozsony, Pest, Vác, majd Nagyvárad, Veszprém, Debrecen nyomdáiban. A ponyvák általában hely, idő, név jelzése nélkül jelentek meg. Ezzel részint a cenzúrát akarták kijátszani, részint mint a legfrissebb sajtóterméket kínálták a tömegnek, ezért múlt évi vagy régebbi könyvvel nem ronthatták hitelüket. A ponyva példányszáma viszont magas, pl. a 18. sz.-ban a Tékozló fiú históriája 5000, az Árgirus királyfi 2000, a Kádár vitéz históriája 3000 példányban jelent meg csak Debrecenben. A szerzők többsége különben az alsópapság tagja, deák, kántor, tanító, kalendarista (naptárkészítő), komédiás, nótárius, utóbb iparos, nyomdász, kiskereskedő, bazáros, históriás, búcsúvezető, vőfély stb. volt. Nevük után néha ez állt: „vándorlantos, dalnok, versíró, versfaragó” és hasonlók. Ismertebb ponyvaszerző és históriás volt Herskovits Miksa, Oláj István, Szedlák Károly, Szilvásy Károly, Szücs György stb., elvétve nők is akadtak: a csongrádi vak énekes koldusasszony (Lóczi Franciska). Az értelmiségiek közül legtermékenyebb volt a pesti Tatár Péter (Medve Imre) ügyvéd. A szerzői jog a ponyvairodalomban nem érvényesült, a visszaélés minden lehetséges módjával találkozunk (címváltoztatás, átírás, fordítás, összeolvasztás stb.). Igaz, a szerzők neve előtt inkább ez állt: „szerezte, szerkesztette, összeszerkesztette, összeírta”, mint a rangosabb, egyértelműbb „írta” kitétel. Az ára olcsó, olvasóközönsége a falusi embertől a polgárságon keresztül a nemességig terjedt. – Irod. Dégh Linda: Népmese és ponyva (Magy. Nyelvőr, 1946–47); Takács Lajos: Népi verselők, hírversírók (Ethn., 1951); Pogány Péter: A régi hazai népies ponyvakutatás problémái (Ethn., 1958); Pogány Péter: Folklór és irodalom kölcsönhatása a régi váci nyomda működése nyomán (Bp., 1959); Békés István: Magyar ponyva Pitaval (Bp., 1966); Pogány Péter: A magyar ponyva tüköre (Bp., 1978). – 2. → batyu
Katona Imre–Szemerkényi Ágnes
