proporció
proporció: az európai késő-középkor és a reneszánsz jellegzetes tánczenei gyakorlata. A két egymást követő – lassú és friss – táncrészhez egyazon dallam járult. Az első rész melodikáját metrikailag-ritmikailag átértékelve alkalmazták a második rész kísérleteként. A rögtönzött ritmikai variálás kialakult mechanizmus szerint történt. A páros ütemű lassú, lépő „Vortanz” dallamát követő Proportio, Proporz, Saltarello, Hupfauf, Darauf stb. utalások olykor kotta nélkül is megszabták a zenésznek a gyors, ugró, páratlan ütemű „Nachtanz” ritmusát. A 16–18. sz.-i tánczenében a proporció gyakorlata a páros ütemből hármas beosztású dallamváltozatok képzését jelentette. Ez az európai zene és tánckultúra későbbi alakulásában is éreztette hatását. A középkori és reneszánsz táncpárok egymást felváltó sorozatán megérlelt variálási technika, a kicsiszolódott hangszeres tánczene adott indítékot a tánctól már elszakadó szvit-zene létrehozására, s ezzel közvetve hozzájárult az önálló instrumentális műfajok kialakulásához. A táncpárok divatjára nyúlik vissza olyan klasszikus társastáncok – mint a polonéz, a → keringő vagy a → mazurka – gyökere is, amelyek az újabb európai tánctörténet alakulásában játszottak jelentős szerepet. E táncok a proporciós táncpárok egyik tételeként fejlődtek ki, majd eredeti összefüggésükből kiszakadva váltak önállóvá. A proporció-gyakorlat a 18. sz. közepétől már elvesztette szerepét a tényleges tánczenében s tovább csak a népi táncélet őrizte néhol a hajdani nemzetközi divat átalakult maradványait nemzeti hagyományként. A 16–18. sz.-i magyar tánczene emlékei e divat mo.-i virágzását is tanúsítják. E proporciók többségére az ún. mazurka-ritmus (
) jellemző. Népi tánczenénkben a páratlan és aszimmetrikus ritmusú dallamok, a páros és páratlan változatpárok és a taktusváltó dallamok gyakorisága feltételezhetően a proporció-divat következménye, késői maradványa. A tágabb értelemben vett proporció-gyakorlatnak – amikor egyazon dallam különböző ütemű változatai kísérik a táncok egyes részeit – a következő fajtái fordulnak elő: a volta-gaillarde ritmusú proporció a menyasszonyfektető → gyertyás táncban, a mazurka-ritmus az → ugrósban, a 6/8-os ritmus a Felső-tiszavidéki → botolóban és az erdélyi → lassú magyarban, s az 5/8-os és 9/16-os aszimmetria az erdélyi lassú páros táncokban. – Irod. Sachs, C.: Rhytm and Tempo (London, 1953); Martin György: Páratlan és aszimmetrikus ritmusok tánczenénkben (Táncműv. Ért., 1968); Szabolcsi Bence: Tanzmusik aus Ungarn im 16. und 17. Jahrhundert (Bp., 1970); Martin György: The Relationship between Melodies and Dance Types in the Volume V. of CMPH (Studia Musicologica, 1972); Martin György: Die branles von Arbeau und die osteuropäischen Kettentänze (Studia Musicologica, 1973).
) jellemző. Népi tánczenénkben a páratlan és aszimmetrikus ritmusú dallamok, a páros és páratlan változatpárok és a taktusváltó dallamok gyakorisága feltételezhetően a proporció-divat következménye, késői maradványa. A tágabb értelemben vett proporció-gyakorlatnak – amikor egyazon dallam különböző ütemű változatai kísérik a táncok egyes részeit – a következő fajtái fordulnak elő: a volta-gaillarde ritmusú proporció a menyasszonyfektető → gyertyás táncban, a mazurka-ritmus az → ugrósban, a 6/8-os ritmus a Felső-tiszavidéki → botolóban és az erdélyi → lassú magyarban, s az 5/8-os és 9/16-os aszimmetria az erdélyi lassú páros táncokban. – Irod. Sachs, C.: Rhytm and Tempo (London, 1953); Martin György: Páratlan és aszimmetrikus ritmusok tánczenénkben (Táncműv. Ért., 1968); Szabolcsi Bence: Tanzmusik aus Ungarn im 16. und 17. Jahrhundert (Bp., 1970); Martin György: The Relationship between Melodies and Dance Types in the Volume V. of CMPH (Studia Musicologica, 1972); Martin György: Die branles von Arbeau und die osteuropäischen Kettentänze (Studia Musicologica, 1973).
Martin György
