réti szállás, szénaállás, szénáskert
réti szállás, szénaállás, szénáskert: ártéri területeken a nagyjószág határbeli teleltetőhelye. A → tartozéktelepülés egyik formája. Legkezdetlegesebb változatánál (szénáskert) a kaszálón termelt szénát egy emelkedettebb pontra összehordták, majd körülkerítették, nehogy a → rétszabadulás után szabadon járó jószág kárt tegyen benne. Az így megvédett takarmányt télen helyben feletették az állatokkal, elsősorban a szarvasmarhákkal. Egy-egy gazdának általában több kaszálója is volt. Ezek között nehezen lehetett közlekedni, különösen terhet szállítani. Így legtöbb kaszálón volt szénáskert, és ha az egyik helyen elfogyott a takarmány, továbbhajtották az állatokat. Voltak természetesen szénáskert nélküli kaszálók is. Ezekről a jelentősebb és állandóbb teleltetőhelyekre, a tulajdonképpeni igazi réti szállásokra vitték a szénát. Az állandóbb réti szállás magja is a kerítéssel védett szénaállás, szénáskert volt. Mellette állt a prostya-akó vagy akókert, amelybe az állatokat rekesztették. Legtöbb szálláson volt kút, és az állatokat gondozó emberek számára kerek gunyhó vagy csücskös gunyhó. A jelentősebb szállásokon fészert is készítettek. Amikor leesett a hó, az állatokat berekesztették az akólba. A szénáskertből nagyobb kendővel, „lepüdővel, abrosszal” vagy kötéllel hordták a takarmányt, amit azután az akólban álló kerekjászolba tettek. Amelyik akólban nem volt kerekjászol, ott a földről evett a jószág. A réti szállások egymástól nem nagy távolságra, láncszerűen helyezkedtek el. Általában vízfolyások, folyók kanyarulatait követték. A tartozéktelepülés e formájának különösen a Duna mo.-i déli szakaszának árterületein volt nagy jelentősége. A réti szállás e vidékről a 17–19. sz.-ból ismert. Hasonló réti állatteleltető helyek voltak a Tisza ártereiben is. Ezek azonban egyelőre kevésbé feltártak, mint a Duna mellékiek. – Irod. Györffy István: Magyar falu – magyar ház (Bp., 1943); Andrásfalvy Bertalan: A sárköziek gazdálkodása a XVIII. és XIX. sz.-ban (Pécs, 1965); Andrásfalvy Bertalan: A mohácsiak állattartása 1686-tól 1848-ig (klny., Bp., 1970); Tápé története és néprajza (szerk. Juhász Antal, Tápé, 1971).
A decsi (Tolna m.) szénáskertek és szállások a József császár-kori katonai térképen (1780-as évek)
Bárth János
