rigmus
rigmus: rövid, néhány szavas, olykor pár soros alkalmi verses szöveg, amelyet általában dallam nélkül, recitálva mondanak el, hangsúlyozásában van némi zeneiség. Különböző alkalmakhoz kapcsolódva hangzanak el, pl. húsvéti locsolkodáskor, lakodalomban. Közel áll hozzá a → röpdal, a → jelszó. A rigmus általában vidám hangvételű, rövid, tömör, csattanós. Ismeretes, hogy vannak rigmusmondó emberek, akik híresek arról, hogy jó rigmust tudnak faragni. A rigmust alkalmak szerint csoportosíthatjuk: névnapi, jelesnapi stb. Ismert és elterjedt az egész magyar nyelvterületen, főleg szóhagyományban él, de egyes fajtái, így a vőfélyrigmusok a → vőfélykönyvekben is megtalálhatók. Pl. Gyenge borjúhús ez, mit hozok tormával | Csak harminc tavasszal járt ez az anyjával. (→ még: lakodalom költészete, → vőfélyvers) – Irod. Katona Imre–Simon Zoltán–Varga Imre: A rigmusköltészet (Bp., 1955); Kovács Kálmán: Rigmus a népköltészetben (Bp., 1952); N. Bartha Károly: Húsvéti rigmusok (Debrecen, 1939); N. Bartha Károly: Névrecsúfoló gyermekversek (Ethn., 1941).
Szemerkényi Ágnes
