rozs (lat. Secale cereale
rozs (lat. Secale cereale): fontos gabonanövény. Vad állapotban a búza gyomnövénye volt. Kultúrnövénnyé formálódásának helye a K.-Anatóliától Iránig húzódó vidék. A rozs a neolitikus kultúrájú népekkel vándorolva a búzával együtt jutott el i. e. 4000 körül Európába, és a Rajnától keletre eső területen – ahol az időjárási viszonyok inkább kedveztek termesztésének, mint a búzának – új elterjedési központja keletkezett. Az ott élő népek művelésében zajlott le kezdetleges „nemesítése”, majd a vaskorban a keltáknak, később a germánoknak és a szlávoknak kedvelt gabonaneműjük lett. A régészeti feltárások bizonysága szerint Mo. területén – feltehetőleg Ny-ra vándorlása idején – már a bronzkorban feltűnt a rozs, de csak jóval később, a római kori leletekben bukkant föl ismét. A magyarok a Kárpát-medencében a honfoglalás idején ismerkedtek meg a rozzsal. Általánosan elterjedt, de elsősorban a gyengébb homoktalajokon (Duna–Tisza-köze, Nyírség) és a hűvösebb dombvidékeken, ahol a búza már nem bizonyult elég eredményesnek, termesztik. A rozs a búza mellett a magyarságnak évszázadok óta legfontosabb gabonanövénye. (A Duna–Tisza-közén sok helyen búza a nyelvjárási neve a tiszta búzával szemben. A nyelvterület keleti felének egy részén pedig gabonának hívják.) A múlt század második feléig az ország sok vidékén a búzával keverten vetették, ez volt a → kétszeres (elegybúza, abajdóc). A 19. sz. folyamán valószínűleg a búzakonjunktúrák hatására visszaesés következett be a termesztésében, de ma is fontos gabonanövény. Lisztjéből tisztán vagy búzával vegyítve kenyeret sütnek. Szalmáját takarmánynak, alomnak, ill. zsúpfedélnek használják. A zsúpszalmaszükséglet sok vidéken a rozstermesztéssel kapcsolatosan tartotta fenn a sarlós aratást és a kézi cséplést néhány évtizeddel tovább a többi gabonaneműnél. – Irod. Nyárády Mihály: Az őszi rozs termelése Ramocsaházán (Népr. Ért., 1930).
Kósa László
