samanizmus
samanizmus: a lélekhitnek az a változata, amely szerint vannak természetfeletti lények, akik a közönséges halandókat már születésük előtt arra választják ki, hogy emberfeletti képességű személyekké, sámánokká legyenek. Ezek már azzá születnek, ami abban nyilvánul meg, hogy a mindennapi emberekhez viszonyítva bizonyos jelekkel, éspedig a normálisnál több csonttal (pl. foggal, fogsorral, hat ujjal) jönnek a világra. Tehát nem az lehet sámán, aki akar, mert nem a sámán kap szellemeket, hanem a természetfeletti lények választják ki őt, még megszületése előtt. A kiválasztott serdülő korában, a nemi érettség beálltának időszakában váratlanul heveny idegbajba esik, ami hisztérikus rohamokkal, ájulásokkal, látomásokkal és más hasonló jelenségekkel jár együtt, ami néha heteken keresztül kínozza, és ugyanilyen váratlanul – az egyik roham idején vagy álmában – megjelenik az őt kiválasztó szellem és bejelenti választását. A sámánképesség elnyeréséhez múlthatatlanul szükséges a hívás. Általános, hogy a felszólított nem akarja elvállalni a hivatást. A kiválasztó szellem azonban ígérgetésekkel csábítja, ha így sem ér célt, kínozza a kiválasztottat. Ez az ún. „sámánbetegség” hónapokon, esetleg éveken át gyötri, vagyis mindaddig, amíg el nem fogadja a kényszerű hivatást. Sok hagyomány szól arról, hogy a jelölt inkább halálra kínoztatta magát, de nem fogadta el a sámánságot. Ha a jelölt engedett a kényszernek és sámán lett, akkor huzamos ideig aludt egyfolytában (három, hét, vagy háromszor három napig). A huzamos alvás idején a szellemek a jelöltet feldarabolják, és átszámolják a csontjait, tehát ellenőrzik, valóban rendelkezik-e „felesleges csonttal”. Ha igen, sámánná vált. Némely népnél (pl. mongolok, mandzsu-tungúzok) még fel is avatják a sámánt: bemutatják a természetfeletti lényeknek: jelképesen felmászik az „égigérő fára”, vagy az azt jelképező hágcsóra (→ világfa). A jelölt – aki lehet férfi vagy nő – ezzel sámán lett. Feladatát a természetfeletti lényekkel való tetszés szerinti és közvetlen érintkezés alapján éri el. Vagyis a sámán akkor teremtheti meg azokkal a kapcsolatot, amikor az számára szükséges és nem kell valami médiumszerű közvetítőt közbeiktatnia. A természetfeletti lényekkel kétféle módon érintkezhet: vagy azok költöznek belé, vagy a sámán megy a birodalmukba. Ilyen módon teljesítheti feladatait, vagyis megtudhat térben és időben távoli dolgokat, ill. gyógyíthat. A sámánszertartás szinte színházi dráma. A szertartás helyéül szolgáló sátor a színház; a tűz körüli tér, ahol a szellemnek idézése folyik, a színpad; a sámán énekével láttatja, teremti meg a színfalakat; a színész – a sámán – nemcsak díszletező, hanem táncos, sőt a zenekar is: nemcsak a dob verése szolgáltatja a zenét, hanem a rajta és a sámánköpenyen levő fémfüggők, csengők megfelelő ütemű rázásai is. A sámánszertartás minden drámánál magával ragadóbb, mert a néző ezt a cselekményt nemcsak látja, hallja, de mélyen hiszi is. – A sámán sajátos viseletben végzi ezt a szertartást. Az öltözet rendszerint állatot jelképez, vagy agancsos vagy szárnyas állatot. Ennek megfelelően a fejviseletet agancsok vagy tollak, a lábbelit pedig hasított paták vagy karmok díszítik. Az utóbbi esetben a köpenyujjakról csüngő sűrű szövetszalagok a szárnyakat jelzik. Van olyan nép, ahol a köpenyt emberi testrészek jelképei fedik. Nemcsak a csontokat ábrázolják így, hanem pl. az emlőt, a fejviselet homlokszalagján az arc egyes részeit is. – A fenti ismérvek kizárólag a szibériai népek samanizmusát jellemezik. Van olyan vélemény, hogy régen az európai népek is ismerték, az afrikai és az amerikai őslakókra pedig ma is jellemző. Ezeknél a népeknél, azonban a medicin man varázslóvá válása lényegében más: hiányzik a samanizmust jellemző kiválasztottság és kényszer mozzanata: a varázsló ui. maga akar és lehet azzá. – A magyarok kereszténység előtti hite a samanizmus volt. A samanizmus a bronzkorban – a sziklarajzok alapján – már kimutatható. – Irod. Bán Aladár: A sámánizmus fogalma és jelenségei (Ethn., 1908); Nioradze, G.: Der Schamanizmus bei den sibirischen Völkern (Stuttgart, 1925); Popov, A. A.: Matyeriali dlja bibliografiji ruszszkoj lityeraturi po izucsenyiju samansztova; Szevero-Aziatszkih narodov (Leningrád, 1932); Diószegi Vilmos: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben (Bp., 1958); Diószegi Vilmos: Samanizmus (Bp., 1962).
Diószegi Vilmos
