sírfelirat
sírfelirat: síremlékre kerülő vers, amelyben a sírfeliratíró hagyományos motívumok felhasználásával emléket állít az elhunytnak. A sírfeliratok egyéni alkotások, bár a vers váza hagyományos, a sírfelirat-író mindig aktuálissá alakítja. A sírfelirat komoly, tragikus színezetű, kifejezi a család gyászát, verselése gyakran nehézkes, stílusa mesterkélt. A sírfeliratok az egész magyar nyelvterületen ismertek és elterjedtek voltak, csak legújabban kezdtek visszaszorulni, bár még ma is vannak területek, ahol virágzanak, pl. a szatmári Erdőháton. Itt a sírfelirat-író személyt fejfaírónak nevezik, aki, miután megbeszéli a családdal, hogy mi kerüljön a feliratba, megfogalmazza, majd rávési a fejfára. Az ő feladata a fejfa hagyományos díszítését – szomorúfűz, tulipán stb. – kifaragni. Jellegzetes sírfelirat-motívumok: „Szomorodott szívvel állunk meg e sírnál”, „Földi életedet égivel cserélted” stb. A fejfa-feliratot ABFRA rövidítéssel kezdik és BP jelzéssel fejezik be. Az előbbi „A boldog feltámadás reménye alatt”, az utóbbi „Béke poraira” gondolat jelzése. A tiszta kat. vidékeken (Csík, Gyergyó, Kászon és a román megyék magyarsága) gyakori a sírfelirat végén a R.I.P. betűk felírása (Requiescat is pace = ’Nyugodjék békében’). A sírfelirat-költészet hagyományozódik, a versformát, rímeket, kifejezéseket a helyi elődöktől veszik át. Napjainkban a sírfelirat-író egy kisebb közösségben ismert személy. Az alábbi sírfelirat Szatmárcsekéről: „1966 / Papp Erzsébet / hűlt porait / fedi ez sír / halom a ki / 18 évet szem / lélt e kínos vi / lágonn ekkor / megszűnt a fö / ldi élet pájája / édes jó szüleit / kebelére vár / ja m h 6 hó / 18 Bp.” A síremlékeken megjelenő sírfeliratokon kívül ismertek szájhagyományban terjedő tréfás sírversek, amelyek azonban soha nem voltak használatosan sírfeliratként; tehát az ún. „nevető fejfák” a valóságban nem léteznek. Ilyen komikus sírvers pl. „Itt nyugszik Tóth Márta / A feleségem / Jó már néki / Hát még nékem”. – Irod. Bátky Zsigmond: Adatok a kopjafákhoz (Népr. Ért., 1904); K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése (Kolozsvár, 1944); Erdész Sándor: Népi verselők Szabolcs-Szatmárban (Szabolcs-Szatmári Szle, 1968); Erdész Sándor: Fejfaírók a szatmári Erdőháton (Ethn., 1968–69); Erdész Sándor: A „nevető fejfák” kérdéséhez (Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 1., Bp., 1977).
Szemerkényi Ágnes
