somogyi pásztorkodás

Full text search

somogyi pásztorkodás: Somogy megye régi állattartásában elsősorban a Zselicség tölt be fontos szerepet. Az erdőben gazdag, makkoltatásra igen alkalmas lomberdős vidékről már a 11. sz.-ból vannak írásos feljegyzések. A 13. sz.-ban az erdőségben harminc kanászfalu (disznóóvó) volt. A Zselicség sertéstartó szerepét megtartotta később is, s még a 19. sz.-ban is Somogy jövedelmének főága a sertéstartás, az erdőben igen sok sertést legeltettek. A juhtartás, kapcsolatban az európai gyapjúkonjunktúrával a múlt század elején kezdett virágzásnak indulni. Századunkban már a falu körüli szérűskertek, pajtáskertek voltak az állattartás központjai. A falvak sűrűn követik egymást, így megérthető a kevés legelő és ezzel kapcsolatban a sok tilosban való legeltetés, a jószáglopás. A megye a jelenkorban is megtartotta a sertéstenyésztés terén jelentőségét. A Balaton mellékének állattartása nem volt önálló foglalkozás, hanem csak a földműveléshez kapcsolódott annak kiegészítőjeként. Az 1850-es évekig a Balaton déli partjára jellemző volt a juhászat. Szilaj pásztorkodás folyt legtovább a lecsapolás előtt a somogyi Nagyberekben. A hideg gulyahálásban a jószág nyáron éjszakázott, a meleg gulyahálásban (a berekben épített istállóban) télre is kint maradt. Az egykorú képek tanúsága szerint a somogyi pásztorok bakonyi jellegű cifraszűrben jártak. ( még: pásztorkodás) – Irod. Jankó János: A Balaton melléki lakosság néprajza (Bp., 1902); Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (III., Bp., 1911); Kogutovicz Károly: Dunántúl és Kisalföld (I., Szeged, 1930); Ébner Sándor: Adatok a Zselicség tárgyi néprajzához, különös tekintettel a faépítkezésre (Népr. Ért., 1931); Seemayer Vilmos: Pajtáskertek Nemespátrón (Népr. Ért., 1934).
Vajkai Aurél

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi