sterc
sterc: pirított → lisztpép, dunántúli étel. Két alapváltozatban készül. Száraz sterchez lábosban lisztet pirítanak, majd kevés forró vízzel sűrű péppé feleresztik. Forró zsírral öntözve addig keverik tűzon, míg száraz, morzsalékos, pergő lesz. Gyakran olyan vízzel eresztik fel, amelyben kevés krumplit teljesen szétfőztek. Baranya kivételével az egész Dunántúlon és Kisalföldön gyakori hétköznapi ebédétel. A babbal felengedett stercet a magyarok a soproni „poncichter”-konyha jellegzetességeként tartják számon, de a szélesebb környezet német és horvát falvaiban is kedvelt. A sterc szórványosabban előforduló változata a pép-sterc. Ny-Dunántúlon gyakoribb, itt a száraz stercnél régiesebb, már kihaló étel. Fazékban forralnak hozzá sós vizet, erre egyszerre ráteszik a szükséges lisztet. Mivel nem keverik, a liszt egy csomóba áll össze, a vízen lebeg. Közepébe fakanalat szúrnak, hogy itt is érje a víz. Főzés után levét leszűrik, a lisztcsomót szétverik és zsírral öntözve pirítják. Készen olyan, mint a száraz sterc. A pirítást itt megelőző főzés sajátos módja lényegében megegyezik az egyébként csak a K-i magyaroknál szokásos → tört pép készítésének eljárásával. A stercekhez tejet, aludttejet, uborkasalátát kanalaznak. A sterc ma búzalisztből készül, korábban főzték kukoricából, de volt árpa-, hajdinaterc is. A lisztpirító pépkészítés nálunk valószínűleg osztrák példa nyomán terjedt el, a sterc szó bizonyosan az osztrákból származik. Gyakori alakváltozata az isterc, az étel egyéb elnevezései: gánica, pirított gánica, ganca. D-Dunántúlon a száraz stercet tréfásan pocoktúrás, vakondtúrásnak is nevezik. A pép-sterc megkülönböztető elnevezései: főtt gánca, fazékban főtt gánca, aprósterc, fehér gánca. (→ még: burgonyapép) – Irod. Kisbán Eszter: Nyersanyag és technika. Pépes ételeink típusai (Népr. Ért., 1960).
Kisbán Eszter
