Szabó István (Debrecen, 1898–Bp., 1969)

Full text search

Szabó István (Debrecen, 1898–Bp., 1969): történész, egy.-i tanár, a 20. sz.-i magyar történetírás kimagasló egyénisége, a magyar parasztság történetének legkiválóbb tudósa. Iskoláit szülővárosában végezte. Az egy. elvégzése után ugyanott lett segédlevéltáros, majd az Országos Levéltár munkatársaként dolgozott két évtizedig. 1943–58 között debreceni egy.-i tanár. Tanítványainak témaválasztását és munkáját széles látókörű koncepcióval irányította és segítette. Történetírói iskolát teremtett. Nyugdíjazásától haláláig Bp.-en élt és dolgozott, ez az évtized tudományos munkásságának újabb kivirágzását jelentette. A magyar néprajztudomány közvetlenül és közvetve sokat köszönhet neki. Alapvető tanulmányokkal járul hozzá a néprajzi jelenségek történeti gyökereinek föltárásához. Az élő paraszti világ megfigyelését, a néprajzi források bevonását fontosnak tartotta a történettudomány számára. A történeti szemléletű magyar néprajzi kutatásnak nélkülözhetetlen forrásai azok a tanulmányai, amelyekben a parasztság újkori társadalmi szerkezetét, a tanyarendszer eredetét, a mezővárosi fejlődést, a pusztai pásztorkodás gazdasági és társadalmi gyökereit, a középkori településrendszer fölbomlását, a Kárpát-medencei népességi viszonyok átalakulását s más, az Alföld vagy az egész magyar parasztság egyéb történeti kérdéseit világítja meg. – F. m. Ugocsa megye (Bp., 1937); A magyar parasztság története (Bp., 1940); A magyarság életrajza (Bp., 1941); Tanulmányok a magyar parasztság történetéből (Bp., 1948); A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában; 1848–1914 (Szerk. és a bevezető tanulmányt írta, I–II., Bp., 1965); A falurendszer kialakulása Magyarországon (X–XV. század) (Bp., 1966); A középkori magyar falu (Bp., 1969); A magyar mezőgazdaság története a XIV. századtól az 1530-as évekig (Bp., 1975); Jobbágyok – parasztok. Értekezések a magyar parasztság történetéből (Bp., 1976). – Irod. Balogh István: Sz. I. (1898–1969) (Ethn., 1969).

Szabó István
Kósa László

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi