szikrafogó
szikrafogó: sövényből, deszkából, esetleg gerendákból vagy téglából épített, általában tapasztott építmény, amelyet a lakóházak, sütőházak, istállók, pincék tüzelőberendezései fölé építettek. A szikrafogókat elsősorban olyan helyiségekben alkalmazták, ahol nem volt a tüzelőberendezéssel ellátott térnek mennyezete. A szikrafogó megakadályozta, hogy a gyúlékony tetőzet tüzet foghasson. A tűzhely lángja, meleg füstje a szikrafogónak ütközött, s lehűlve oszlott el. A tűzből kipattanó szikrák, üszkök a szikrafogónak ütődve lehulltak a földpadkára. A legegyszerűbb szikrafogókat a nyílt tűz fölé függesztették, így nem voltak beépítve. A beépített, sík felületű szikrafogók legprimitívebb változatait a helyiség sarkába, a két szomszédos csatlakozó falra támasztották. Ezeket különösen szőlőbeli pincék nyílt tűzhelyeinél alkalmazták. Előfordult, hogy a lakóház előterének hátsó részét sík szikrafogó funkciójú födémmel látták el. A lakóhelyiség tüzelőszerkezetének füstjét ide vezették ki, esetleg főző, sütő tűzhelyek is kerültek alá. Az ilyen lakóházakban alkalmazott szikrafogó mindig együttjárt a lepadlásolatlan előterű, pitvarú házakkal. A szikrafogó funkcionálisan is alkalmasabb, célszerűbb változata félhenger alakú, boltozatszerű kiképzéssel épült. Ez az előtér, a pitvar hátsó részét is betölthette, de közvetlenül fűtő, sütő kemencék szájához is kapcsolódhatott. Favázra sövényből, deszkából, gerendából készítették, esetleg téglából boltozták. A Dunántúl, a Kisalföld DNy-i részén, Vas m.-ben a → középmagyar háztípus és a → nyugati háztípus érintkezési sávjában is nagyon elterjedt. Ebben a körzetben deszkasípkéménnyel vagy vízszintes síkú, szintén deszkából készített füstcsatornával egészíthették ki, tehették racionálisabbá. A nyelvterület Ny-i sávjában akkor is alkalmazásra kerülhetett, ha a füstöskonyhát, amelyben felépítették, egyébként lepadlásolták, deszkafödémmel látták el. A nyelvterület K-i vidékein a közelmúltig paraszti szinten a lakóházak előterei általában padlásolatlanok maradtak, ott nagyon nagy szerepet játszottak a fejlett formai, szerkezeti megoldású szikrafogók, ún. cserények, amelyek szintén boltozatosak voltak. Noha cserény megjelölésük világosan utal arra, hogy eredetileg sövényfonással késítették, deszka, borona készítmények is fellelhetők. A szikrafogó alkalmazását a különféle kémények elterjedése szükségtelenné tette a lakóházakban. Így ma már csak az archaikus fejlődésű vidékeken lehet fellelni utolsó példányaikat. Az istállók szikrafogóit az istállóbeli tűzhelyek felszámolása tette feleslegessé, s ma már csak archivális adatok révén tanulmányozhatók. A pincékben viszont sokfelé megtalálhatók, tekintettel arra, hogy az utóbbi évekig a szőlőbeli építményeket, ha csak állandóan lakott szórványtelepülések részévé nem váltak, nem építették át és nem is korszerűsítették. – Irod. Bátky Zsigmond: Építkezés (I., A magyarság néprajza, Bp., 1941–43); Tóth János: Az Őrség népi építészete (Bp., 1971); Kós Károly: Népélet és néphagyomány (Bukarest, 1972).
Szikrafogó. Pitar feletti hijú a vesszőfonású tapasztott cserénnyel (Kide, v. Kolozs m., 20. sz. eleje)
Filep Antal
